Irány Dél-Amerika

Futaleufu a vadvízi paradicsom

2009-06-28T02:10:00.000-07:00

Április 4-én landolt gépünk Budapesten, utazásunk végéhez érkeztünk, azonban van még egy két kaland és fénykép amivel adós vagyok. Külön köszönet H. Szabolcsnak a noszogatásért, hogy befejezzem amit elkezdtem! :)

Perito Moreno falu után nagyon sok átbuszozott km, egy bankautomata üvegkalitkájában átbivakolt éjszaka (mivel hajnali 2kor se szállásra se a buszpályaudvar épületébe nem lehetett bejutni) és egy hangulatos városka, Esquel következett. A legnevezetesebb esemény pedig a 4 cm vastag argentín steak elfogyasztása volt, hát mi még ilyet nem ettünk!!!

Chile felé vettük utunkat, Futaleufuba érkeztünk, mely falucska hangulatában nyugodtan felvehette volna a versenyt Perito Morenoval. Mikor Puconban Kicsi kedvese Ildikó elmesélte hogy az egyik délelőtti evezés helyett inkább elment a faluba körbenézni, többen a társaságból (akik már jártak Futaleufun) hatalmas hahotázásban törtek ki. Akkor én még nem értettem miért, hát most már értem :)

Futaleufu főutcáján falutáblától-falutábláig a távot kb. 15 perc alatt teszed meg, és akkor már jól szemügyre vettél minden házat! Ha még fotókat is készítesz az egyébként tetszetős épületekről, azzal is megvagy max. 1 óra alatt, de hogy utána mit kezdesz magaddal az egy jó kérdés..

A faluban szinte mindenki a turizmusból él, ha valakinek nem rafting cége van vagy nem guideként dolgozik a folyón, akkor hotelt, panziót üzemeltet, vagy éttermet nyit. A többiek elképzelni sem tudom miből élnek…

Gyuszi tavalyi 1 hónapos itt tartózkodásának köszönhetően már rutinosan indultunk el a faluban fellelhető legolcsóbb szállás felé. (A sok idelátogató amerikai miatt az árak nagyon elszálltak szállás tekintetében). A hostel elég „fapados” volt, de mivel rajtunk kívül nem volt más vendég, így élhető volt. A házi nénivel minden napos meccseket vívtunk, szegény elég szenilis volt, így sosem emlékezett rá, hogy már fizettünk vagy nem. Olyan is volt, hogy csak leszaladtunk kenyérért a boltba, mire visszaértünk már zárva volt az ajtó, csengettünk, nagy sokára ajtót nyitott, majd megkérdezte hogy miben segíthet. Nem ismert meg minket, úgy kellett elmagyarázni neki, hogy mi itt lakunk…

Na de térjünk csak vissza jövetelünk valódi céljához! Gyuszi lába ugyan még nem volt alkalmas kajakozásra, de mindenképp szerette volna, ha látok valami „nagy vizet” ha már Chilében járunk.

Futaleufu mapudungu nyelven „nagy folyót” jelent, mely Argentínában ered. A jellegzetes patagóniai folyókhoz hasonlóan, a hegyekből lezúduló víz egy tóban gyűlik össze, majd a felmelegedett víztömeg folyóként folytatja útját. A novembertől májusig evezhető extrém nagy vízhozamú folyó Dél-Amerika egyik legfelkapottabb, legjobban eladott vadvízi paradicsoma (a folyó valóban paradicsomi állapotokat idéz, de… benzinkút 160 km-re földúton, legkönnyebben megközelíthető Argentínából,de csúcsszezonban is csak heti 2 busz van (hétfő, péntek). Minden másfélszeres áron van és az evezésen kívül, minden más szórakozási lehetőség erősen (!) korlátolt.)

A folyó vízhozama 250-350 m3/sec (Soca 10-100 m3/sec), a kristálytiszta azúrkék víztömeg hihetetlen sebességgel hömpölyög, hatalmas hengereket, hullámokat képezve. Mégsem sorolható a kifejezetten veszélyes folyók közé, ugyanis egy-két nagy sziklatömbtől eltekitve, csak a meder mélyén vannak sziklák, amit az evezős lát az csak víz-víz-víz.

A folyó több szakasza is evezhető, mi a legnépszerűbb részt, a Bridge to Bridge (hídtól hídig) eveztük kiegészítve 2 ww5-ös zúgóval. A rapidok nagy része ww3-4, és annak ellenére, hogy mi „kisvízben” eveztük, életem eddigi legnagyobb hullámaiba rohant bele hajónk. El sem tudom képzelni milyen ez nagy vízben.

A méretek miatt a biztonsági intézkedések is eltérnek más folyóknál látottaktól. A gyorsasága miatt, minden rafthoz megy egy safety kajakos, és minden túrához megy egy kataraft (katamaránhoz hasonló, 2 felfújt henger közé van beerősítve az evezős ülése, oars evezőkkel hozza a hajót, mentésre kiválóan alkalmas hajó a lesüllyesztett ülés miatt). A túravezetők oarssal iránytják raftjukat (raftra egy fém keret van ráerősítve 2 villával, melyekben csónakevezők vannak) esetünkben azonban kivételt tett francia túravezetőnk, mondván, hogy majd Csaszi meg én gyorsan követjük instrukcióit a hajó első sorában és így egy sima evezővel indultunk neki a vízözönnek.

A többit nem részletezem, a videókból minden kiderül;)

Napjainkban, veszélyben forog Futaleufu evezős paradicsom mivolta, ugyanis villamos energia nyerés céljából gátasítani akarják a folyót, amivel egyértelműen tönkretennék a folyót. Minden évben tűntetések és felvonulások vannak a gátasítások ellen, nehogy ez a folyó is olyan sorsra jusson mint jutott már több dél-chilei folyó.

Futaleufu azúrkék víze

Evezés előtt

SOHA ne aludj el a safety talk alatt!!! :)

Vízreszállás örömteli pillanatai

2 raft, 1 kataraft és a 2 safety kajakos

A Mundacában: safety kajakosunk, majd a kataraft, majd egy nagyon jófej 2m 10cm-s francia óriás playboatjával egyenesen a henger közepében landol 3 m magas ugartását követve...

Jobb 1 Petra, Bal 1 Gyuszi és jöjjön aminek jönnie kell a Mundaca névre keresztelt rapid...

Pillow-Párna a rapid neve, a kép bal oldalán lévő hatalmas párna miatt (a második raftban ülünk mi)

9000 éves barlangrajzok Argentinában

2009-05-04T06:01:00.000-07:00

Chile-Argentina határátlépésünk során egy plakáton barlangfestményekre lettem figyelmes, mely egy Perito Moreno falu mellé volt nyilazva és azt írták, hogy a festmények 9000 évesek. Nem túl sok fantázia szorult az Argentinokba, hogy 3 dolgot is Perito Morenoról neveztek el, melyek egymástól több száz km re vannak. Ugyanis, a gleccseren kívül létezik még egy falu és még egy nemzeti park is, ami ugyanezt a nevet kapta.

A plakát adta az ötletet, merre folytassuk utunkat a gleccser után, úgy döntöttünk, nem minden nap lát 9000 éves festményeket az ember, hát ne hagyjuk ki, úgyhogy vettünk egy buszjegyet Perito Moreno faluba, ami nem is tűnt olyan távolinak. Azt azonban kihagytuk a számításból, hogy nem biztos, hogy 2 város között a legrövidebb út az egyenes…A térkép szerint ugyanis El Calafatéből Perito Morenoba a Ruta 40 vezet egyenesen, mely egy egyszerű poros földút, de olyan híres mint az USA-ban a 66-os út. Így a sima buszjáratok más, betonozott utakon járnak egy „kis” kerülővel, a Ruta 40 et pedig kemény pénzekért, mint turista látványosság adják el. Úgyhogy mi buszra ültünk és utaztunk 5 órát egy tengerpart közeli iparvárosba Rio Gallegosba, így még távolabb kerültünk eredeti célunktól, majd várakoztunk 5 órát a pályaudvaron a csatlakozásra. A városközpont messze volt a buszállomástól és a cuccainkat sem tudtuk hol hagyni ezért Gyuszi olvasgatott én meg legújabb kedvtelésemnek, a kötésnek éltem és ez alatt a pár óra alatt kötöttem egy sálat. Majd este felültünk egy buszra és csekély 13 óra utazás után végre megérkeztünk Perito Moreno nevű „megalopolisba”. Akkora helységről beszélünk, hogy mikor leszálltunk a buszállomáson azt sem tudtuk merre induljunk a falu felé. 5 perc alatt végigjártuk a főutcát és beköltöztünk a legolcsóbb szállásra ami volt az egész faluban. 10500 Ft ot fizettünk egy franciaágyas szobáért, aminek ablaka sem volt és a konyhát közösen használhattuk csak a házinénivel aki minden bizonnyal láncdohányos és kicsit nagyot is hallhat, ugyanis eszméletlen hangerővel hallgatta vasalás közben a Zámbó Jimmy-hez hasonlítható mexikói énekest, aki amúgy Dél-Amerikában vezeti a lemezeladási listákat.

Helyi szokás, hogy délután 1től 4ig minden bolt bezár, az utcák elnéptelenednek, és ilyenkor olyan mintha senki nem élne a faluban, az emberek délutáni sziesztájukat tartják, a kedves turisták meg azt csinálnak amit akarnak…kivártuk a délutánt, majd befizettünk a másnapi barlangtúrára.

Kora reggel indultunk a barlanghoz, mely 163 km-re volt délre a falutól. Az út nagy részét földúton tettük meg, ismét szállt a por és amerre elláttunk mindenfelé csak kő és homok volt. Vadon élő guanacok (láma rokonai), és nanduk rohantak keresztül olykor az úton.A Pinturas folyó völgyébe igyekeztünk, ahol egy idegenvezető kísért minket végig a sziklafal mentén kiépített ösvényen és sok információt kaptunk a festményekről.

Cueva de las Manos, a „kezek barlangja”, mely nevét a sziklafalba vájt 24 m mély barlangról kapta és a zömmel kezeket ábrázoló festményekről, melyek valójában nem is a barlangban vannak, hanem a bejáratánál, és tőle távolabb a sziklafal oldalára festve. A festmények közül a legrégebbiek mintegy 9000 évvel ezelőtt keletkeztek, az akkortájt itt élő tehuelche indiának elődeinek nyomán. Kb. 800 festményt számoltak meg, melyeknek 90% bal kéz lenyomatát ábrázolja, és találtak egy 6 ujjú kezet is.

A kezek képei gyakran negatív lenyomatot ábrázolnak. Csontcsövek segítségével fújták a festéket a falra tapasztott kéz köré. Valószínű jobb kézzel ügyesebbek voltak, ezzel tarthatták a festékes csövet, ez magyarázza a bal kézlenyomat többségét. Majd valamivel később pozitív lenyomatokat is készítettek. A kezeken kívül guanakók, nanduk, macskafélék és más állatrajzok, valamint geometriai formák, cikkcakk minták és egyéb szimbólumok, vadászjelenetek is megörökítésre kerültek, de ezek már később keletkeztek.

A festékek összetétele ásványi eredetű, melyeket valószínű tojás fehérjében oldottak és ez egyben kivalló konzerváló anyag is volt. A vörös különböző árnyalatain kívül (mely vélhetőleg vörös vasérc) a fehér, fekete, sárga és néhol zöld színek dominálnak.

Bőven volt időnk gyönyörködni az indiánok hagyatékában és az amúgy is festői tájban és még az sem szegte kedvünket, hogy visszafelé sem lett kevesebb az a 163km. Csak abban reménykedtünk, hogy még aznap elérünk egy buszt, amivel tovább utazhatunk, mert még egy éjszakát sokalltunk volna itt tölteni…

A Pinturas-folyó völgye

Pozitív és negatív kézlenyomatok

A leghíresebb homlokzat

Az anyatehén pocakjában a kisborjú fehérrel ábrázolva a kép felső sarkában

Szalamandra (későbbi időszakból)

Középen nandu (struccféle) lábnyomok

Baloldalon felül pillangó

Hány ujj is van ezen a kézen?

Vadászjelenet a képpel szemközt lévő völgyben

A szemközti völgy

A körök vízgyűrűk melyek a mulandóságot ábrázolják

A táncoló ember motívuma

A legendás Ruta 40

Guanako csorda

Nandu

Argentina - Perito Moreno Gleccser

2009-03-26T11:26:00.000-07:00

Torres del Paine-os kalandunk után még pár napot Puerto Natalesben töltöttünk, hagytunk egy kis időt dolgaink rendszerezésére. Szerény ruhatárunk (fejenként 2 póló, 2 nadrág, pulóver, kabát, fehérnemű) megérdemelt egy tisztességes mosást, egy kis csevely az otthoniakkal, valamint meg kellett tervezzük, hogy is töltjük azt a 2 és fél hetet még itt Patagóniában.
3 hónapos chilei turistavízumunk lassan lejáró félben volt, a megújítás legegyszerűbb módja, ha átmegyünk Argentínába és visszajövünk Chilébe (akár egyazon napon), így újra ketyeg a 3 hónap. Többek között emiatt is, Argentína felé vettük utunkat, a másik okunk, hogy nem is olyan messze (alig pár 100 km-re) a Los Galciares Nemzeti Parkban megtekinthető a Perito Moreno Gleccser, mely a világ talán egyetlen, még ma is növekvő jégfolyója.
Chile és Argentína között elég drasztikus a különbség, mely első határátlépésünkkor rögtön szemet szúrt. A nagyon csapadékos, erdőkben, folyókban, tavakban gazdag Chile után, átérve az Andok vonulatain (vízválasztó hegység), megérkeztünk Argentina száraz, napszítta pampáira, amerre elnézel, sehol egy fa, csak pampafüvet és rohangáló nandukat látsz.
El Calafatéba érkeztünk, mely sokban hasonlít Puerto Nataleshez, annyi különbséggel, hogy ide, a gleccser miatt özönlenek a turisták és valamivel szebbek a házak, több az étterem, az üzlet. Érthető, hisz a gleccser mindössze fél napos program, több idő marad a városra, míg a nemzeti park a chilei oldalon több napra is lefoglalja az odalátogatókat.
Argentínában elborzadtunk az árakon, több dologhoz is dupla annyiért jutottunk hozzá, mint Chilében, annak ellenére, hogy Chilét mondják Dél-Amerika legdrágább országának. Délen amúgy is minden drágább, hiszen a hely természeti adottságai miatt mindent ide kell hozni, de Argentína még ezen is túltett. (A szállások 7000 forintnak megfelelő arg. pesonál kezdődtek, és ezek a legegyszerűbb, de még elfogadható 2 ágyas szobák voltak, folyosó végén lévő fürdőszobával. Kettőnknek a nemzeti park belépő transzferrel együtt (oda-vissza 160 km) 17 000 ft volt)
Na de inkább a gleccserről mesélek, mert az tényleg nagy élmény volt!
Korán reggel buszra csüccsentünk és utaztunk 80 km-t, hogy elérjük a Los Glaciares Nemzeti Parkot, azon belül is a Magellán-félszigetet, ahol kaptunk 4 órát, hogy kigyönyörködjük magunkat a gleccserben.
A 30 km hosszúságú gleccser, mely a Magellán-félsziget felé növekszik folyamatosan egy tavat (Lago Argentino) oszt ketté, mikor eléri a félsziget partvonalát. A tavat egyik oldalról folyók táplálják, másik oldalon folyó vezeti el a vizét, így mikor a jég kettéosztja a tavat, több m vízszint különbség is lehet a két tó között. Mikor a jég nem bírja tovább ezt a különbséget, akkor átszakad a „gát”, és kezdődik minden elölről, ahogy a jégfolyó tovább növekszik. 1917 és 2006 között 17 szer képződött jéggát a tavon, ebből is látszik milyen gyorsan növekszik a gleccser.(2 m per nap!!!)
A félszigetet egész hosszan „kiépített járda” hálózza be, ahonnan több helyről is megcsodálható a gleccser 5 km hosszú homlokzata és a föléd magasodó 50-60 m magas jégtűk.
A gleccser folyamatosan mozgásban van, az alatt a pár óra alatt, amit ott töltöttünk, több ízben láttunk lehasadni jégtűket, hatalmas robaj kíséretében, majd a tóba zuhant jéghegyek erős hullámzást okoztak.
Patagóniai utazásunk során ez volt a harmadik és egyben legnagyobb élményt adó gleccser, amit láttunk, annak ellenére, hogy ez volt a legkisebb és itt voltak a legtöbben rajtunk kívül. Viszont itt éreztük legjobban a gleccser méreteit, azáltal, hogy ilyen közelről szemlélhettük és nem utolsó szempontként megjegyezném, hogy szikrázó napsütés volt és a hideg gleccser felől fújó szél sem volt erős.
Egy újabb élménnyel gazdagodva tértünk vissza El Calafatéba, ahol tovább élvezhettük az „argentin vendégszeretetet”…csak példaként említeném, hogy a városban 4 bankautomata van, de abból csak egy működött főszezonban, így kígyózó sorok álltak a bank előtt, röpke 40 perc alatt mi is pénzhez jutottunk. A pénzkivétel másik szépsége, hogy egyszerre csak meghatározott összeget enged levenni, ami persze nem sokra elég, így kb. háromszori kivétellel tudsz csak elegendő pénzhez jutni.
Na de inkább jöjjenek a képek:)

Los Glaciares Nemzeti Park- Perito Moreno Gleccser

Perito Moreno Gleccser

Hihetetlen kozelsegben a gleccser!

A "2 tó" kozotti kicsi csatorna

A leomolott gat maradvanyai a kep bal szelen

Sok szeretettel Takacs Gyulanak!:)

Borjadzas - a jegfolyo folyamatosan mozgasban van...

Torres del Paine Nemzeti Park

2009-03-26T09:50:00.000-07:00

Ha megnézel egy könyvet, melyben a világ legszebbnek mondott nemzeti parkjai vannak, akkor a Torres del Paine Nemzeti Parkot biztosan megtalálod köztük. 3 hatalmas gránit tornya, melyekről a park nevét is kapta, azúrkék tavai, megszámlálhatatlan patakja, forrása, erdői, hatalmas gleccserei valóban lenyűgöző látványt nyújtanak az embernek, de hogy valóban a világ legszebb parkjai közé sorolható-e, abban nem vagyok biztos, de ehhez azt hiszem jó pár nemzeti parkot kell még tanulmányozzak:)
Hajóutunk végállomása Puerto Natales szürke kis város Dél -Patagóniában, ahova minden turista azért jön, hogy egy, max. 2 nap után egyenesen a Torres del Paine-ba menjen. Mi is hasonlóan terveztük a programot annyi különbséggel, hogy felmerült egy halvány reménysugár, hogy meg tudunk szervezni egy tengeri kajakos túrát a Serrano folyóra (a nemzeti parkban van szintén), mely gyönyörű gleccserek mellett haladva folyik az Ultima Esperanza fjordon keresztül az óceánba. Ha befizetünk egy szervezett útra, a 3 napos evezés 750 USA$ lett volna fejenként, amit kissé sokalltunk. Viszont Gyuszi ismerőse, egy Szlovéniából ismert török túravezető srác, aki épp itt dolgozott, próbált nekünk segíteni, hogy tengeri kajakot bérelve túravezető nélkül is elmehessünk. A városban egyetlen céget sem találtunk, aki foglalkozott volna hajókölcsönzéssel, mindössze egy iroda mondta, hogy ha szerzünk engedélyt az Armadától, a parti őrségtől, akkor esetleg lehet szó róla. Útlevél fénymásolattal, Gyuszi chilei túravezető igazolványával, ami vadvízre szól (!) és részletes listával, ami a biztonsági felszereléseinket tartalmazza, kerestük fel a parti őrséget, akik nem adták meg az engedélyt a kb. Tisza jellegű folyóra, mondván, hogy Gyuszi nem ezen a folyón túravezető és nem ismeri! Kicsit beleéltem már magam, így nagy csalódás volt a visszautasítás, de nem volt mit tenni, itt minden a pénzről szól ebben a 2 hónapban és nincs rugalmasság.
Ezért aztán másnap nyakunkba vettük ismét hátizsákjainkat és elindultunk a parkba, mely mindössze 112 km-re van Puerto Natalestől. A 181,000 hektár nagyságú parkot minden évben több mint 200 000 ember látogatja, főként januárban és februárban, így számíthattunk rá, hogy nem leszünk magunk, de hogy szabályos turista áradat lesz az ösvényeken, arra mi sem voltunk felkészülve. Ez a baj a világ leglegleg-jeivel…
Az 1959 ben alakult, UNESCO által is védett park különlegessége, hogy kis hegységrendszere teljesen különbözik az Andok vonulataitól, hegyei 12 millió évvel ezelőtt formálódtak a vulkáni lávából. Természetes élőhelye a nandunak (struccféle) és a guanaconak (mely a lámához hasonló négylábú) és még számos egyéb állatnak (róka, puma…)
A parkban lehetőség van a lovaglásra, túrázásra, kajakozásra, biciklizésre és sziklamászásra is, melyhez azonban külön engedély kell és több száz dollár. A 2600-2800 m magas gránit tornyok hatalmas kihívást jelentenek a tapasztalt mászóknak is, főleg, hogy az uralkodó szél átlag 80-90 km/órás…
Túrázóknak több bevált trekking útvonalat is ajánlanak, attól függően, hogy hány napot szán rá az ember. Az egy napostól a másfél hetes túráig mindenre van lehetőség. A két legnépszerűbb út egyike egy W alakú túra, ahol gyakorlatilag a W szárai mentén 3 völgybe lehet eljutni. Az első völgyben a 3 gránit pillérre nyílik fantasztikus kilátás, előtérben egy tó, melynek vízutánpótlásáról folyamatosan gondoskodnak a fölötte húzódó gleccserek, a második völgyben mesebeli erdőben haladsz felfelé egy folyó mentén, körülötted patkó alakban hatalmas gránitcsúcsok, havas hegycsúcsok és gleccserek. A völgy végét elérve gyönyörű kilátás nyílik az egész eddigi utadra, háttérben a Nordenskjold tó égszínkék vize. A harmadik völgyben szinte végig tavak mellett visz az út, a legkülönfélébb árnyalatú kékeket láthatja az ember, és a park legnagyobb kiterjedésű gleccseréhez érkezünk a Grey gleccserhez. Mindez minimum 4 napot vesz igénybe, de ha valaki nem vágyik feszített tempóra 5-6 nap alatt kényelmesen végig lehet „sétálni”. Nincsenek hatalmas szintkülönbségek, de távolságban sokat kell menni, átlagosan 20-25 km jut egy napra. Estére kellemesen elfárad az ember.
A másik út, melyre lényegesen kevesebben vállalkoznak a „nagy kör” mely magába foglalja a W-t is, kiegészül azonban a gleccsertől a tornyokig vezető „félkörrel”. Minimum 8 nap a bejárása, de a gyorsan változó időjárás miatt érdemes több napot hagyni rá. A Grey gleccser után egy hágón kell átjutni, mely olykor lehavazódhat, tapasztalt túrázóknak ajánlják főleg, majd az út számtalan tó mellett halad. Erről sajnos nem tudunk többet, ugyanis erre nem jártunk. Minimum 10 napi élelem, teljes kempingcucc, meleg ruha, amit végig magaddal kell cipelni, erre nem tudtunk vállalkozni a körülmények miatt.
Szállás szempontjából, főleg a W elég jól kiépült, számtalan kemping és házikó között lehet választani. Vannak ingyenes kempingek is (mikor mi ott jártunk az összes üzemen kívül volt), de a többségért fizetni kell méghozzá nem is keveset, annyiért városban 2 ágyas szobát lehet bérelni.
Mi a W-nek indultunk neki és 5 nap alatt jártuk végig. Vegyes érzésekkel hagytuk magunk mögött a parkot, egyrészről gyönyörű helyeken jártunk és nagy élmény volt ismét 5 napot a természetben tölteni, de a park egyes, különösen szép részeit leszámítva voltak olyan részek, amik nekünk nem annyira tetszettek, ezért érezzük úgy, hogy a marketing jobban dominál, mikor a legszebb parkok közé sorolják. Másrészről úgy gondoljuk, irreálisan sok pénzt kérnek el érte, kezdve a belépőtől a szállásokig, és nem látszik, hogy ebből eleget fordítanának a parkra, az utak sok helyen el voltak hanyagolva. Mindezek ellenére szívesen visszajönnék ide még egyszer, de télen, amikor nincsen turista invázió és a park nagy részét hó fedi. Akkor lehet csak igazán fotósparadicsom.

Pirossal jelolve a W, amit bejartunk

Azok a hires tornyok, belepesunk a parkba

Vegre elindultunk

Utbana tornyok fele, az elso volgy (a W elso szara)

Campamento Chileno (Chilei Kemping)

A park talan legszebb resze,

A 3 hires torony: Torre Sur (2850), Torre Central (2800), Torre Norte(2248)

Utban lefele a tornyoktol

Lago Nordenskjold hajnali fenyben

A masodik volgy bal oldalan huzodo Cerro Paine Grande a park legmagasabb csucsaval (3050 m)

Glaciar del Frances alja

A volgy belseje patko alakban korulotte a hegyekkel

Cumbre Principal 3050m

:) 6 ora kitarto gyaloglas utan

Kicsit nehezkes volt folfele haladni...lefele meg rosszabb volt

Kobaba, mely az utat mutatta

A masodik volgy, hatterben a Nordenszkjold to, melynek partjan satraztunk

Rio del Frances, mellette haladt az osveny

Lefele jovet a masodik volgybol

Az azulkek vizu Lago Pehoe

A harmadik volgy, de jo is 80km/h-s szelben turazni...

Gyuszi dacol az eros szellel

Glaciar Grey

Jeghegyek a Lago Greyben, eso kozeledik...

Kempingunk a Lago Grey partjan

Grey Gleccser kozelebbrol szurkuletben..

Bivaksator

Utban a gleccser fele

Grey Gleccser

Ismet a Lago Pehoe partjan

Visszafele a Lago Pehoe-n hajoztunk, avagy a legtipikusabb kepeslapfoto a Torres del Paine-rol

Hajozas a patagoniai szigetvilagban

2009-03-10T10:25:00.000-07:00

A vulkán megmászását követően 2 napunk maradt még Puconban, mielőtt elindultunk volna délnek hajóval. Én ágynak estem még aznap, hogy megérkeztem a vulkánról, hánytam, hasmenésem volt és be is lázasodtam, nem tudni mitől. Indulásunk előtti nap kimentünk a resortra, hogy elköszönjünk mindenkitől, habár 4 nappal ezelőtt a mi tiszteletünkre rendeztek asadot, ahol még egy birka is nyársra került, és igen virágos hangulatban páran testvérükké fogadtak minket (mi hermano/a de otro mama- az én testvérem egy másik anyától), és egymás nyakába borulva búcsúzkodtunk. Valójában szerintem senki nem fogta fel, lehet, hogy most látjuk egymást utoljára.
Vasárnap délelőtt elköszöntünk „puconi családunktól” is, Marcitól és Tomastól és buszra szálltunk, hogy mintegy 5 óra alatt eljussunk Puerto Varasba, mely alig fél órára van Puerto Monttól, ahol hétfőn majd hajóra szállunk.
Ugyanis vettünk 2 hajójegyet, mellyel 4 napon keresztül hajózunk délfelé a patagóniai szigetvilágban, 2000 km-t teszünk meg Puerto Monttól Puerto Natalesig.
Puerto Varasba megérkezve már csöpögött az eső és nem is festett úgy a helyzet, hogy mostanában kisütne a nap. Puerto Varas nagyon hasonló hely Puconhoz, a város egy tó partján fekszik és van egy vulkán is a közelben, amit jelen esetben Osorno vulkánnak hívnak. Sajnos ezt a vulkánt mi nem is láttuk, olyan masszív felhőrétegbe burkolózott a környék érkezésünk napján és még másnap isL. Programjaink amúgy is eléggé be voltak határolva, ugyanis én még mindig hasmenéssel küzdöttem, úgyhogy utazásaink is izgalmasak voltak…
Másnap sikeresen eljutottunk Puerto Montba, ami egy nagy kikötőváros, és délután 4 kor kihajóztunk a hajónkkal, ami valójában egy 123 m hosszú komp volt, melynek alsó két szintjén a személyautóktól a kamionokig kezdve mindenféle járművet szállítottak. Fölötte még 3 emelet található, ahol vannak a kabinok, a kapitányi híd, az étkező és egy bár. Mindezt nem úgy kell elképzelni, mint egy elegáns óceánjáró hajót, hanem mint egy teljesen egyszerű komp alapfelszereltségét.
Kb. 300an voltunk a fedélzeten, a vendégek nagy része Európából és az Államokból érkezett, de akadt egy-két chilei is.
Szitáló esőben és nem több mint 500 m es látótávolsággal hagytuk magunk mögött Puerto Montot és elindultunk lefelé az eső és a szél hazájába. Minden napnak megvolt a maga menetrendje, reggeli után volt egy eligazítás, hogy aznap hol hajózunk és milyen programok várhatóak a hajón. A délelőtt folyamán mindig voltak kiselőadások a környék földrajzáról és az élővilágról angolul és spanyolul, de ezek véleményünk szerint lehettek volna sokkal komolyabbak és érdekesebbek is (ugyanis egy delfint vagy egy bálnát mindenki felismer). Ebéd után általában levetítettek egy filmet, meg este, vacsora után is. Reggel 8tól este 8ig szabad bejárásunk volt a kapitányi hídra, ahol hajóradaroktól a GPS-ekig, a navigációs térképektől a barométerig és egyéb kütyükig mindent meg lehetett nézni, ha kérdésed volt, bátran fordulhattál a kapitányhoz, és végig nézhetted a hajó teljes irányítását. Ha Gyuszival elkerültük egymást a hajón, akkor rögtön tudtam hol keressem, ugyanis a navigációs térképek órákra lekötötték. A kapitánytól eleinte bátortalanul kérdezgettünk, de a végére egészen belejöttünk, olyannyira, hogy a jövőben lehet, hogy megváltoztatják a kapitányi híd nyitva tartását:)
Reggelink után rögtön mentünk a kapitányi hídra megnézni hol is járunk, merre tartunk, emiatt a reggeli eligazításról mindig lemaradtunk, pláne, hogy ennek létéről csak az utolsó nap szereztünk tudomást:)
A rossz látási viszonyok ellenére, már első nap láttunk delfineket, melyek teljesen megközelítették hajónkat, hogy a hullámokban játszhassanak. Éjszaka a Corcovado-öblön hajóztunk át, ahol kék bálnák élnek. Második naptól elkezdett javulni az idő, egyre messzebbre láttunk el, gyönyörű fjordok, erdős szigetek mellett hajóztunk. Ugyan egésznap esett, de tisztulni látszott. (Nincs ezen mit csodálkozni, itt ez a normális időjárás). Késő délután kiértünk a szigetek közül a nyílt óceánra, hogy éjszaka áthajózzunk a Penas- öblön, elérve Dél-Patagónia vizeit. Az Antarktisz felől érkező erős szelek miatt 4 m es hullámok korbácsolták hajónkat. Kint ültünk egy padon, a tengert kémleltük, gyönyörködtünk a naplementében, amikor az emeletről valaki lehányt, majd többen követték példáját. Az aznapi milánói makaróni többeknél a tengerben végezte, ugyanis a hajó óra 4 m eket süllyedt és emelkedett. Alig bírtunk közlekedni a hajón, ahova csak lehetett kapaszkodtunk, a vén tengeri medvék meg nyíl egyenesen közlekedtek. Éjjel alig tudtam aludni, mert a hullámzástól az ágy egyik végéből a másik végébe gurultam folyton…(már amennyire az ágy méretei engedték persze)
Harmadnap reggel 7fok volt de már nem esett, reggeli közben még a nap is kisütött. Ismét a szigetek között voltunk, keskeny kanálisokban hajóztunk és a víz szinte pezsgett az állatoktól. Pingvinek, fókák, delfinek ugráltak mindenfelé. Hol a kapitányi hídon voltunk, hol a hajó két oldala között ingáztunk, nehogy lemaradjunk valamiről. Aznap jött szembe velünk az első hajó , mely egy gleccser felől tartott Puerto Montba, aztán láttunk még egy hajót, de az már 40 éve ott áll a tengerben ugyanis zátonyra futott…A mintegy másfél km széles kanálisban a hajónak sikerült megtalálnia az egyetlen pontot ahol a mélység kevesebb volt mint 1 m. (Akkor még nem volt feltérképezve. A navigációs térképeken a mai napig vannak olyan részek, ahol csak a hajózási útvonal van feltérképezve)
Aznap értük el Puerto Édent, egy kis halászfalut, mely a déli szigetvilág egyetlen települése. Háttérben a havas hegycsúcsok, színes házak az öbölben, amerre ellátunk a környéken mindenfelé apró erdős szigetek tavakkal, folyókkal és vízesésekkel.
Utunkat folytatva beértünk egy fjordba, ahonnan a 35km re lévő Falcon gleccsert láthattuk. A fjord végében pedig Dél-Amerika legnagyobb tengerbe érő gleccsere a XI. Pio gleccser található mely felé tartottunk. A víz színe megváltozott, világos-szürkés kék lett, és hideg szél fújt. Hatalmas letört jégdarabok úsztak a vízben. 500 m re megközelítettük a gleccsert, mely kb. 80 m magas volt és 300 km hosszan tartott a szárazföld felé. Még a nap is kisütött, minden vendég kint tolongott fényképezőkkel, kamerákkal a kezében egymást félretúrva, mintha nem lenne elég nagy az a gleccser…
Mire kiértünk a fjordból, teljesen ránk sötétedett, éjszaka folytattuk utunkat a szigetek közt. Utolsó napunkon szinte teljesen felszakadozott a felhőzet és kisütött a nap. Mielőtt megérkeztünk volna Puerto Natalesbe, egy 80 m széles szoroson hajóztunk át, melynél olyan érzésünk volt, hogy nem fogunk elférni, az erős áramlatok miatt nem is lehetett egyszerű a navigáció. A távolban a Bernardo O’Higgins Nemzeti Park havas hegycsúcsai látszottak és elértük a La Ultima Esperanza nevű fjordot is, melynek bejáratánál fekszik Puerto Natales. Összecsomagoltuk 2 hátizsáknyi cuccunkat és búcsút intettünk a hajónak. A rossz idő és a hideg ellenére hatalmas élmény volt a hajóút!

Puerto Varas, tengeri kajak gyujtemeny a toparton (Endrunak)

Puerto Varas, a to es hatterben az Osorno vulkan, csak epp elbujt a felhokbe..
Puerto Mont kikoto, epp apaly van
Kompunk, mellyel 4 napot hajoztunk Puerto Montbol kihajozva
Szitalo eso es hatalmas szel, Welcome to Patagonia!

A latasi viszonyok kitunoek..ooo..hol vannak a szigetek?? Drywetter taft ido ...

Kapitanyi hidon Gyuszko kapitany navigal:)

Delfin (vegre jokor johelyen es meg gep is volt nalam)

Foka

Szigeteken vizesesek, tavak, folyok
Szakadozika felhozet...

olykor a nap is kisut
Az elso hajo ami szembejott

Puerto Eden A masodik hajo ami "szembejott"

Hajozunk a XI. Pio gleccser fele az Eyre Fjordban

A legenyseg kihajozott egy kis jegert a whisky- be:)
A XI. Pio gleccser

Tavolodva a gleccsertol meg a nap is kisutott

Lakosztalyunk

Havas hegycsucsok mindenfele..

A mindossze 80 m keskeny atjaro Puerto Natales, megerkeztunk

Pucon hangulatfelelőse, a Villarrica vulkán más szemszögből

2009-02-27T16:42:00.000-08:00

Mielőtt magunk mögött hagytuk volna Pucont, én még mindenképp szerettem volna megmászni a Villarrica vulkánt. 2 hónapon keresztül minden nap lestem mennyire füstölög, mennyi hó van még rajta, megszámlálhatatlan képet készítettem róla, nehogy már anélkül jöjjek el Puconból, hogy nem jártam a tetején!

Megkérdeztük az irodát, csatlakozhatnék-e valamelyik csoportjukhoz a napokban, mondták, hogy válasszak egy napot, bármikor szívesen látnak!

Február 12 volt a csúcstámadás napja, reggel 7:30-ra kellett az irodába érkezni, ahol bakancsot, kabátot, nadrágot, hátizsákot, hágóvasat, jégcsákányt és bukó sisakot kaptunk, majd buszba pakoltak minket és irány a Villarrica Nemzeti Park, mely kb. 1 óra buszozásra volt Pucontól. A vulkán lábánál állva nem is tűnt olyan vészesen messzinek a csúcs…csalóka:)

Ott eldönthettük, hogy az első 400 m szintet lifttel akarjuk megtenni vagy gyalog. A csapat nagy része a lift mellett voksolt, 8an a sétára szavaztunk. Tavaly Gyuszi és Eki, idén Marci, Kicsi, Nyenyó is sétáltak, pont én liftezgessek?

Majd egy órát mentünk fölfelé a lift alatt a moréna halmokon, csapatunkból 3an már a felénél feladták. A lift tetejétől egy másik túravezető vett át minket, aki az első pici hókupacnál felvetette velünk a bukósisakot és jégcsákányt adott a kezünkbe, hogy átérezzük a helyzet komolyságát. Elmondta milyen sűrűn állunk majd meg aztán egy kukkot nem szólt hozzánk. 2 német csaj, 1 francia párocska és jómagam tartottunk a 2847 m magasan lévő kráterhez, amely ekkor is füstölgött. Másfél óra gyaloglás után felértünk egy platóra, onnantól már hóban mentünk majdnem végig és erős szél fújt, úgyhogy hamar magunkra kapkodtuk az összes ruhánkat. Vezetőnk szigorúan tartotta az óránkénti pihenőt, és ha valaki előbb megállt kicsit kifújni magát, elkezdett füttyögni neki, hogy Fölfelé még! Arriva mas arriva! Mi voltunk az utolsó csoport, a többiek majd egy órát nyertek a liftezéssel, mire a kráter alá értünk a többiek már visszafelé tartottak.

Az utolsó fél órát megint moréna halmokon tettük meg, nehéz volt haladni az erős széltől és a masszív kénszagtól, mely egy-egy szippantással végigmarta az egész légcsövedet.

Felértünk!4-4és fél óra alatt 1300 m szintet másztunk fel, hogy megpillantsuk a krátert és gyönyörködhessünk a meseszép kilátásban, ami a szemünk elé tárult. Ameddig elláttunk mindenhol apró tavak, folyók, hegyek és 6 vulkán is látható volt. Sajnos ez nem sokáig tartott, mert kedves vezetőnk közölte, hogy 15 percünk van, aztán csipkedhetjük magunkat lefelé, úgyhogy enni sem volt időnk, kicsit elbóklásztunk a kráter mentén, aztán már menni is kellett.

Lefelé sokkal gyorsabban haladtunk, ugyanis a hóba bob pályához hasonló csúszdák voltak vájva, ahova csak lecsüccsentünk egy fenékvédővel és jégcsákányunkkal fékezve magunkat, suhantunk lefelé. Egészen a felvonó tetejéig ki volt építve a pálya, onnan meg már csak egy kicsi séta volt a parkolóig.

Vegyes érzelmekkel érkeztem vissza Puconba, ami nagyon pozitív volt számomra, hogy ugyan tudták, hogy nem helyi vagyok, de miután a többieknek elmondták a dolgokat angolul, nekem külön elmondták spanyolul, végre nem éreztem magam annyira „turistának”. Nagyon szép volt fentről a kilátás, ami viszont igencsak beárnyékolta ezeket a dolgokat, hogy az egész egy nagy rohanás volt, nemhogy fotózni nem volt idő, de még a szendvicseinket sem tudtuk sosem befejezni. Út közben és a csúcson a túravezetők nem vették a fáradtságot, hogy elmutogassák, hol mit látunk, mit lehet tudni a helyről és tényleg csak akkor szóltak hozzánk, amikor feltétlenül szükséges volt…

Ez lehet a hátul ütője a szervezett túrázásnak. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy jártam fönn!

Menetelés a morénahalmokon még a lift alatt

Nem is tűnik olyan messzinek...

Alakul a panoráma

Az előttünk járó csapat "csúcstámadás" előtt

Csapatunk és kedves vezetőnk(bezzeg ő nem vett bukósisakot)

Elérve a platót rövid pihenőt tartottunk

A kráter(előtérben koszos hó)

Petra és a kráter

Pucont és környékét úgy hívják "Lake district" (Tóvidék)

Könnyed séta a kráter peremén

Ez volt a legizgalmasabb pálya ahol csúsztunk

Térdkímélő, hipergyors lejövetel a vulkánról, mindössze egy kis havat igényel

12 óra munka után másfél hónap lábadozás

2009-02-26T18:07:00.000-08:00

Háát…eredeti számításaink nem igazán jöttek be, változott a terv. Kb. 6 hete Gyuszinak egyik napról a másikra bedagadt a bal tér, olyan lett mintha egy fél pingpong labdát rejtett volna alá. Így nem tudott kajakba ülni, mert pont ott nyomja a kajak combtámasza. 3-4 nap elteltével sem lett jobb, ezért bevonultunk a helyi korházba, ahol 2 óra várakozás után végre minket is behívtak. Név szerint szólították az embereket, ennek ellenére mindenki az ajtóban tolongott mintha így hamarabb bejutna. A doktornő ránézett, kicsit megtapogatta, megkérdezte mi történt, majd a gyógyszerallergia után érdeklődött és kitöltötte a receptet. Egy hetes antibiotikum kúrát javasolt a hosszas kivizsgálás után. Megnyugodtunk, Gyuszi elkezdte szedni a gyógyszert, ami amúgy egy vagyon volt, az első nap után egy kicsivel jobb is lett a térde, ezért kijött a folyóra kipróbálni. Kétszeresére dagadt és innen már az istennek nem akart javulni. Már 2 hete nem dolgozott, pihentette, de semmi javulás. A guide-ok pénzt kezdtek összedobni nekünk, mintha már az éhenhalás fenyegetett volna minket. Ez persze erős túlzás, mindössze annyiról van szó, hogy nem tudtunk félre tenni pénzt, az én fizetésem meg csak arra elég, hogy fizessük a lakbért, együnk, igyunk. (Ez egy nagy gesztus volt a guidok részéről, ha az ember bajba kerül, nagyon lehet számítani a többiek segítségére!)

Az egyik guide felajánlotta, hogy az ő biztosításával, az orvosához el tudnánk menni, a Pucontól mindössze fél órányira lévő Villarricába, ugyanis itt Puconban csak háziorvosok vannak, akikkel csak konzultálni lehet nem kevés összegekért, de semmi sebészi beavatkozást nem tudnak elvégezni, a kórházat meg már próbáltuk. (Itt Chilében úgy működik az egészségügy, hogy minden ember szabadon eldöntheti, hogy fizet-e biztosítást havonta, és mennyit, ilyenkor az orvosi ellátás bizonyos %át kell csak kifizetnie, vagy semmit, vagy csak akkor fizet mikor orvoshoz megy, viszont akkor a teljes összeget kell megtérítenie.)

Az orvos ránézett Gyuszi lábára és rögtön mondta, hogy fölösleges volt az antibiotikum, teljesen másról van szó. Injekciós fecskendőt, tűt kapott elő és 3-4 ml vért szívott le Gyuszi térdérből. Valamilyen ütés hatására egy haematoma/vérömleny keletkezett belül. Azóta még egyszer leszívta, és mondta, hogy várni kell míg felszívódik.

Ennek több hete már, nagyon lassan javulni látszik a helyzet, de kajakba még biztos nem tud ülni Gyuszi egy darabig.

Hatalmas, nyaralni vágyó tömeg árasztotta el Pucont és napról napra egyre több utasa lett a Trancurának. Körönként 6-8 hajó ment vízre és harmadik kör is jutott minden napra. Így este 11, fél 12 előtt sosem kerültem haza, az utolsó körben meg hiába mondtam, hogy fény nélkül nem tudok jó fotókat készíteni, mennem kellett. Elmentem a nagyfőnökhöz beszélni vele, hogy ez így nem jó, gyakorlatilag a boltba nem tudok elmenni bevásárolni, így, hogy mindig későn érek vissza a városba és amúgy is sötét és bemozdult képek lesznek. Amúgy sem fair teljesen a dolog, ugyanis úgy volt, hogy jan. 1-től filmes gépet kapok és arra kell fotózzak, így nem az enyém amortizálódik a sok portól, ennek ellenére még mindig az én gépemet használtam. Valószínűleg nem a legjobb pillanatában sikerült elkapjam, közölte, hogy mégis mit képzelek, az a dolgom, hogy fotózzak, ha nem tetszik, akkor meg mehetek, talál ő másik fotóst, és hogy én milyen lusta vagyok! Fizetésemelésről hallani nem akart, annak ellenére, hogy tömegesen vásárolták a képeimet, az meg nem érdekelte, hogy az esti fotók rosszak…

Ezek után gondolhatjátok mekkora kedvvel dolgoztam reggel 10től este 11ig.

Ezek következménye, hogy febr.10-én felmondtunk mindketten, ugyanis annak semmi értelme, hogy én aprópénzért szétdolgozzam az agyam, Gyuszi lábának meg még biztos kell pár hét, addigra meg vége a szezonnak. Úgy döntöttünk, akkor inkább kihasználjuk a „nyarat” és lemegyünk most dél Chilébe, Patagoniába, mert most még aránylag jó idő van és eső is kevesebb, mint mondjuk áprilisban.

Ezért aztán elindultunk délre, hisz Kispál és a Borz is megmondta, hogy „Akik élnek azok délnek mennek…”

Jöjjön még egy-két kép Puconból és környékéről:

Olykor a túravezetők is vízbe pottyannak, háttérben Tomas épp egy sziklában akadt meg

.. és akkor a safety kajakos segít..avagy a két jómadár Tomas és Gyuszi

El Feo-ezt a vonalat egyedül Tomas használta

Egyszer így végződött

de az utasok imádták:)

Pár kép a Maichin nevű folyóról (előtérben Tomas és Gyuszi, Kicsi a zúgó elején)

Magyar virág Baszk vendégszirommal (Kicsi, Tomas, Gyuszi és Txomin)

El Feo- Nyenyó, Marci és Tomas

Nyenyó élvezi a csónakázást, a fiúk meg had evezzenek:)

Majd a pihi után HIGHSIDE!

Tomas a Marimanban (a hajó gyorsabbnak bizonyult)

Tomas lába...

El Feo-Gyuszi

El Feo-A csúnya

Gyuszi surfing

Hajójavítás-Marci és Kistehénke

Délutáni szieszta, avagyTomas raftot ragaszt

Turismo Trancura hydrospeed-ruha állományának ékes darabja, avagy Petra hydrospeed előtt

Én is eveztem ám!:) Tomas volt a kapitány

Azok a dolgos hetkoznapok...

2009-02-19T15:36:00.000-08:00

Lassan két hónapja éldegélünk Puconban, ismerjük az összes kóbor kutyát, ahogy ők is ismernek minket. A főutcán már nem tudunk úgy végigsétálni, hogy ne találkoznánk össze ismerősökkel. Kezdünk teljesen belesimulni a kisváros forgatagába.
Beállt a napi ritmusunk is, reggel mindenki megy a dolgára, este pedig mint egy nagy család üljük körül az asztalt, vacsorázunk, sörözgetünk sztorizgatunk, vagy asadora vagyunk hivatalosak.
Dél- Amerikában a társasági összejövetelek formája az asado, amely gyakorlatilag egy kerti sütögetésnek felel meg, faszénen sül a disznó, marha, csirkehús, a chilei kolbász (ami ugyan nagyon ízletes, de meg sem közelíti a magyar rokonát), közben fogy a sör meg a bor. A végére általában nagy táncos mulatság kerekedik az egészből, a hús elfogy az utolsó szemig, sörből még hírmondó sem marad. Kiváló alkalom új emberek megismerésére és egyben spanyol szókincsünk bővítésére!
Tavaly ilyenkor 30-35 fok volt nap közben, felhőt sem lehetett látni az égen Gyuszi elmondása szerint. Idén kicsit máshogy alakulnak az időjárási viszonyok, most már lassan másfél hete jönnek-mennek a felhők, ha kisüt a nap, akkor nagyon meleg kerekedik, de az árnyékban azért hűvös van, reggelente meg kifejezetten jól esik egy pulóver. Aztán van, hogy beborul és megnyílnak az ég csatornái, úgy esik olyankor az eső, mintha sosem akarná abbahagyni, hatalmas cseppekben. Mostanában ez átlag 2 naponta következik be.
Napjaink elég egyformán zajlanak, általában fogalmunk nincs róla milyen nap van, hiszen a hétvége éppúgy munkanap nekünk mint a hét bármely más napja. Gyuszi reggel 9re jár a Trancura nevű „gyárba”, én 10re. Nagyon sokat alszunk itt mindketten, ahhoz képest amennyit otthon aludtunk. Minden reggel van idő egy kávéra (de akár 2-re isJ), teára, enni valamit, kicsit olvasgatni, vagy beszélgetni. A főútra kell kisétáljunk és leintenünk a Trancurás kisbuszt. A reggeli 9-es kisbusz viszi ki a guide-okat a Trancura vízparti bázisára, a resortra, ahonnan indul az összes túra. Tomasnak és Gyuszinak ezt a buszt kell minden reggel elérni, ami ugyan nem egy lehetetlen vállalkozás, olykor mégis szükség van az 500 m-es sprintre :). Én a reggel 10es busszal, már az utasokkal érkezem a Resortra. Marci meg még rápihen egy kicsit a napra, ilyenkor ugyanis, mikor végre mindenki elmegy munkába, ismét elcsendesül a ház, teret adva a zavartalan, édes álmoknak.
Trancura, a mapuche indiánok nyelvén, mapudunguul, „folyó fehér sziklákkal”-t jelent. (hogy mindez hogy fér bele egy szóba azt ne kérdezzétek). A közelben ered, a Quetrupillan és a Lanin vulkánok között és a Villarrica tóba folyik. A Quetrupillan vulkán 1920-as évekbeli kitörésekor lefolyó forró láva alakította ki a folyó felső szakaszának a raftingra alkalmas medrét. A folyó ezen felső szakasza több WW 4 es zúgóban is bővelkedik, és van egy sokak szerint WW5 ös zúgó is. Látványos, nagy esésű rapidok, hatalmas hullámokkal, 15 évüket betöltött fiataloknak és felnőtteknek ajánlják. A folyó ezután következő szakaszát mint Alsó Trancura adják el, mely WW3as zúgókat tartalmaz családoknak és gyerekeknek ajánlottan. Hogy érezni lehessen a különbséget, a felső szakaszon 7 ember ül a raftban (túravezetővel együtt) teljes neoprén ruhában, míg az alsó szakaszon 11en ülnek egy kicsivel nagyobb raftban és csak mentőmellényt és sisakot kapnak az utasok.
Mi magyarok mindhárman a felső szakaszon dolgozunk.
Az utasok mikor megérkeznek a resortra, mely a felső szakasz vége és az alsó szakasz beszállópontja is egyben, kapnak egy kis felvilágosítást a dolgok menetéről és megkapják a felszerelésüket, majd ismét buszba szállnak a túravezetőkkel, a kamerással és jómagammal és földúton a folyó mentén 15 percet utazunk a beszálló pontig. Itt mielőtt még hajóba szállnának meghallgatják a safety talkot, mit kell tegyenek a saját biztonságuk érdekében, majd csoportokba osztják őket a giude-ok és eljön az én időm is, elkészíthetem róluk az első képet teljes menetfelszerelésben, hajóstul, giude-ostol, folyóstul. Itt kezdődik a fiúk munkája, Tomas utasokat kap hajójába, és vezényletével megindul a raft a zúgók felé, Gyuszi meg kajakba ül és biztonsági kajakosként a csapat élén halad, a nehezebb, nagyobb zúgókban bevárja a hajókat és szükség esetén segít a vízbe esett embereken.
A hajók nekiindulnak a folyónak, én meg visszamászok a földútra a kocsihoz másodmagammal, és megyünk az első megközelíthető zúgóhoz. A videós srácnak a beceneve magyarra fordítva Disznócska, amely, azt kell hogy mondjam, illik is rá, emellett egy nagyon kedves gyerek, élmény együtt dolgozni vele! Már munkánk elején nagyon lelkesen elegyedett szóba velem, akkortájt én ebből egy kukkot nem értettem, ez azonban nem befolyásolta lelkesedését. Azóta rengeteget fejlődött a spanyolom, köszönhető többek közt Neki is. 3 helyre tudunk eljutni, ahol fotózni és videózni lehet a hajókat, melyekhez általában nem sima turistaösvények vezetnek, hanem meredek partszakaszokon, gyökerekbe, bokrokba kapaszkodva csúszunk-mászunk, folyóban álló hatalmas sziklákon ugrálva jutunk le a folyó mellé. Az utolsó helyhez még egy bambuszerdőn s át kell vágjunk. A három hely közötti utat meg kocsival tesszük meg, amikor is általában nyeljük a port, ugyanis a földúton rajtunk kívül mások is járnak, és bevett dél-amerikai szokás, hogy leeresztett ablakkal az előtted guruló kocsitól mindössze 2 m-re lemaradva kell mennünk. Munkánk szépségéhez tartozik továbbá az állandó rohanás, a szezon elején a böglyök, az állandó égető nap, az esetleges megbotlás a sziklákon, a reggeli pókhálózás az ösvényeken, szederbokrok szúrós indáinak ragaszkodása hozzád és még sorolhatnám…(Amit mostanában a legjobban élvezünk, hogy most érik a szeder és a málna. Az út menti bokroknál néha kicsit elakadunk…)
Nagyjából egy időben érünk vissza a resortra a túrával, ekkor már délután egy óra van. 2 óránk van ebédelni és kicsit sziesztázni a délutáni kör előtt. Jessica, a guide-ok főnöke főz rendszeresen, hozzá lehet befizetni „menzára”, mely igazi chilei-házi étek, és mikor eléd teszik, nincs az az érzésed, hogy sajnálják tőled, tisztességes adagokat kapunk. Ebéd utáni pihenőben sokan keresnek egy üres hajót és oda heveredve alszanak egy órát, mindig akadnak páran akik pingpongoznak, mi Gyuszival főleg az elején, spanyol tanulásra fordítottuk az időnket. Tomas általában kötéltechnikát gyakorol, és különféle csomókra tanítja hirtelenjében verbuválódott lelkes közönségét. Marci általában ilyenkor érkezik meg a resortra, hogy kimenjen az Alsó Trancura beszálló pontjára kajakozni. Marci ugyanis azzal a szándékkal jött Chilébe, hogy Ő meg akar tanulni vadvízi kajakozni. A kezdeti rossz tapasztalatok sem szegte kedvét, sőt olyannyira lelkes, hogy szakadó esőben is fülig érő mosollyal igyekszik a folyóra, vállán toldozott-foldozott kajakjával, amit el is nevezett Kistehénkének. Amennyiben szép az idő én is vele tartok, kajakommal, melynek 1/5-öd részt én is tulajdonosa lettem. Még egy kis gyakorlás és talán kevesebb úszással sikerül megeveznem az Alsó szakaszt, melyet Marci már úszás nélkül teljesít!!(Ezúton is köszönet Tomasnak a mentésért!)
Délután 3kor indul a városból az újabb csapat a folyóhoz, és minden ugyan úgy folytatódik, ahogy délelőtt. A második körből 6körül érünk vissza a resortra. Csúcsszezonban még van harmadik kör is, ami 6kor indul és a guide-ok este 10 előtt nem érnek be Puconba.
Este 7re érünk az utasokkal a városba, én még akkor eladható állapotba teszem a képeket az egyik irodában, majd hazasétálok, leghamarabb este 8 ra érek haza. Gyuszi meg Tomas se sokkal hamarabb. Este 8kor itt még süt a nap és világos van, olyan mintha még csak délután 5 óra lenne, napjaink általában éjfélig tartanak.
Jó háziasszonyhoz illően megfőzöm a vacsorát, amiből igyekszem akkora mennyiséget kreálni, hogy legalább 2 napig kitartson (aki ismeri Gyuszi étvágyát, az tudja, hogy ez vakmerő vállalkozás), így általában naponta 2x eszünk meleget, egy kis chilei és egy kis otthoni íz is jut a tányérunkra (úgyhogy aggodalomra semmi ok, elfogyni nem fogunk, sőt!)
Aztán egyszer csak éjfél lesz, majd másnap...harmadnap…
A napok félelmetesen gyorsan múlnak itt is, észbe sem kapunk és mindjárt csomagolhatunk. Hát így élünk mi itt Chilében!
Vegul bemutatnam a folyot:

Safety talk Jordan modra

Trancura felso, beszallo pontAz elso 500m sikviz, kivallo hely a gyakorlasra
Az elso zugo: El Chuncho (egy chilei madar neve, ami regen itt elt)
Luchin munka kozben
2. zugo: La puerta de infierno/ Gargante (A pokol kapuja/ az ordog torka) Jorgea puerta masik aga

Surf-hullam, Raul rodeozik
olykor ez is megesik...de az utasok imadjak:)

A segitseg kajakon erkezik (Gyuszi kimenti az utast a hengerbol)

Ujabb lehetoseg az utasok szorakoztatasara...
Tomas munka kozben

3. zugo El Feo- A csunyaHatterben a Villarrica vulkan

4. zugo Mariman, melyet az utasok nem eveznek, a turavezetok hozzak le a hajokat (Danilo)
5. zugo La ultima Sonrisa- Az utolso mosoly

Ami az utolso mosoly utan meg kovetkezik...

ez meg a folyorol visszafele jovet megtetszett:)

Munkatarsaink:)

Unnepek Chileben

2009-02-19T15:13:00.000-08:00

A Karácsonyt „családias” hangulatban, kettesben töltöttük. Még karácsonyfát is sikerült szerezzünk, Palguinos evezésünkkor a folyóparton vágtunk pár fenyőágat, azt tákoltuk össze „fává”, alufóliából es szaritott narancsbol díszeket készítettem, valamint a szüleinktől érkezett csomagban volt egy angyalka, ez lett a csúcsdísz. (a csomagban egyebek között a diós és a mákos beigli is helyet kapott legnagyobb örömünkre)
Ünnepi vacsorát főztem, megköszöntöttük egymást, majd a kandallóba nagy tüzet raktunk és elborozgattuk az időt. Az ugyan furcsa volt, hogy kint csak este 10kor sötétedett és 15 fok volt legalább, valamint, hogy aznap még rendesen dolgoztak az emberek és csak éjfélkor köszöntik meg egymást, de azért sikerült egy kis karácsonyi hangulatot teremteni, ha nem is olyat mint amihez otthon vagyunk szokva.
Szilveszterünk a helyi hagyományok szerint telt, egy nagy birkasütésre voltunk hivatalosak, melynek az előkészületeit is alkalmunk volt végignézni. Elmentünk a farmra, befogtuk a birkát, leöltük aztán megnyúztuk, majd a husi hatalmas nyársakra került és ott forgott a vígan pattogó tűz fölött.(1 elment vadaszni, 1 meglotte...ismeritek a meset:)
Éjfélkor lementünk a tópartra, ilyenkor Pucon apraja-nagyja kivonul oda, és végignéztük a negyedórás tűzijátékot, majd az utcán, a bárokban, és a házakban folytatódott a mulatság.

"home made" karacsonyfa teljes pompajaban

Unnepi vacsora (hazi husleves)
Baconba gongyolt csirkemell szeletek, sajttal szilvaval toltve...
Messzirol erkezett angyalka, koszonet erte Gyuszi szuleinek!
Jordan befogta az esti vacsit
meg nem sejtik, hogy rajuk is ez a sors var...

Jordan, Luchin es a bari
hinta-palinta
Marcos, Luchin es Jordan

Vízesésugrások a Palguinon

2009-01-28T04:09:00.000-08:00

Gyuszi beszámolója a Palguinról:

A Palguinról nagyon sokat hallottam már tavaly is. Azt mondják, Chiléből nem lehet hazamenni anélkül, hogy egy kajakos ne evezzen ezen a folyón. Tavaly ez nem sikerült, noha a beszálló pont mindössze húsz kilométerre van Pucontól, a transzfert kocsi nélkül nem lehet megoldani.

A Palguin jellege: vízesés, medence, vízesés, medence! Hát ezt igazán vártuk!

Az egyik puconi kajakos bolt, a Kayak chile tulajdonosa, Ben a felső Palguin mellett lakik. Megbeszéltük, hogy találkozzunk a házánál és megmutatja a folyót. Bepattantunk bérelt sárga csodabuszunkba és meg sem álltunk Ben házáig. Az egyszintes fa épület egyik oldalán erdő, a másik oldalán kis mező terül el, melyet távolabb szintén erdő nyel el. Csiripelnek a madarak, néhány tehén legelészik, csend van…, de milyen csend! A mező széléről gyönyörű kilátás van a Llaima vulkánra. A tavaly nyári estéken Ben innen nézte, hogyan köpte ki magából az aktív vulkán a fortyogó lávát.

A folyó beszállója a háztól két perc sétára volt. Ben a meder mentén ösvényt vágatott a bambuszerdőbe, így az ő földjén megtekinthetőek a vízesések. A kiszálló pontról tíz perc sétával értünk vissza. A folyó nem hosszú, de annál nagyobb élményt ad. Három vízesés egymás után!

Kicsi is és Vranek is nagyon élvezte, míg a többiek rengeteg fotót és videót készítettek rólunk.

Hát beszéljenek ezek a képek!

A magyar csapat

Sárga terrorista kisbuszunk (8 ember+4 kajak)

szerelem szerelem... :)

Gyuszi a Liucura folyón (ez még a Palgin előtt)háttérben a Villarica vulkán

Az Első vízesés

Tomas

Kicsi

Gyuszi

Tomas a Második vízesésen

Vajon ebből mi lesz?

Tomas a Harmadik vízesésen

Kicsi a buf-király:)

Gyuszkó búvárleckéket vesz...

Úszóleckére is szükség volt:)

Túl az úszóleckén, Gyuszi újra "nekiugrik"

Első napjaink Puconban

2009-01-21T04:03:00.001-08:00

Ha Pucont hasonlítani szeretném valamihez, akkor leginkább Balatonfüred jut róla eszembe. Nyáron töménytelen turista özönli el, hosszú sorok kígyóznak a fagyizók előtt, az összes étterem, bár dugig van, a souvenir boltokban is mindenki vesz valami apróságot. Kirakodó vásárt, koncerteket rendeznek az utcán, kocsival alig lehet közlekedni a centrumban, az utcákon hömpölyögnek a turisták. Télen pedig hatalmas a csend. Hát itt is kb. ez a helyzet, de azért akad egy-két különbség.

Pucon a Villarica tó partjára épült, 17 km-re tőle füstölög a majdnem 3000 m magas Villarica vulkán, melynek még nyáron is havas a csúcsa, télen pedig sípálya működik az oldalában. Szinte minden nap turisták tömege indul neki hajnalban, hogy megmássza a vulkánt és készítsen pár fotót a kráter szélén állva, majd egy hóba vájt „csúszdán” elhagyja azt.

Kicsit messzebb a várostól 3 másik vulkán is van, melyek közül egy aktív Llaima és 2 alvó, a Quetrupillan melynek kb. az 1920as években volt egy nagy kitörése, mikor lerobbant a teteje, és a Lanin vulkán mely majdnem 4000 m magas.

Pucon és környéke igazi vadvízi paradicsom, a tengerre és a közeli tavakra meg tengeri kajak túrákat szerveznek. Emellett lovas túrákra, kalandparkra is be lehet fizetni. A vulkáni tevékenységnek köszönhetően számtalan Terma közül válogathat az ember, melyek az esti órákban is nyitva vannak. Ideális hely a nyaralásra!

Megérkezésünk után első utunk a Turismo Trancurához vezetett Gyuszi tavalyi munkahelyéhez és egyben Pucon legnagyobb forgalmat lebonyolító irodájához. Vasárnap lévén nem tudtunk munkával kapcsolatban senkivel sem beszélni, de legalább a csomagjainkat otthagyhattuk megőrzésre, míg ideiglenes szállást keresünk magunknak.

Első pár napunk Chilében elég kaotikusra sikeredett. Próbáltunk minél hamarabb kiadó házat találni az elkövetkező 3 hónapra, nekem munkát szerezni, munkavállalási papírokat elintézni és közben pár ismerősünk is itt volt Magyarországról (Kicsi, Ildikó, Nyenyó, Anita,Marci), így megvolt a lehetőség arra, hogy közösen buszt bérelve Gyusziék elmehessenek megevezni pár folyót a környéken. (Ezeket a folyókat ugyanis kocsi nélkül lehetetlen megközelíteni)

Harmadik napunkon Gyuszival biciklit béreltünk és bejártuk a környéket kiadó házat kerestünk ami a leginkább megfelel igényeinknek és pénztárcánknak is egyben. A legtöbb házzal az volt a gond, hogy legalább 6-8 embernek kellett volna beköltözni ahhoz, hogy megérje, a másik, hogy a központhoz közeli házat kerestünk, hogy gyalog is bármikor be lehessen sétálni. A hát a ház állapota sem volt minden esetben kielégítő…

Nagyon jó házikót találtunk végül. Gyuszi tavalyról tudott egy házról, amit akkor kezdtek el építeni és szerencsénkre még mindig nem készült el teljesen. A ház hostelnek készül, az alsó szint egy-két apróságtól eltekintve készen van, a felső szinten viszont csak a fa váza van meg a szobáknak. A tulajdonos viszont megígérte, hogy lakhatóvá tesz a felső szinten egy szobát és az alsó szintre is kapunk hűtőt, gáztűzhelyet, konyhafelszerelést és kitakarít. Egy hetet kellett még hostelben lakjunk, utána beköltöztünk Vranekkal és egy barátjával, Marcival együtt. Házikónk kb. 15 perc sétára van a központból, csendes kertvárosi részén Puconnak. Az alsó szintet Vranek és Marci vették birtokba, mely áll egy fürdőből, egy konyhából egybe épülve a hatalmas nappalival, ahol még kandallónk is van! Mi meg Gyuszival a tetőtérbe költöztünk. Vékony furnérlemezeket szegeltek föl falként szobánkba, szigetelés az nincs, úgyhogy szobánk hőmérséklete a kinti idő szerint alakul, de ez itt Puconban nem zavaró. Estére ugyan lehűl a levegő, a reggelek meg kifejezetten hűvösek, de ha kisüt a nap akkor nagyon meleg lesz. Miután kifizettük az első havi lakbért a pénzből még ágyat is vettek nekünk a szobába:)

A hét elején felkerestük Manolot is a Tursmo Trancura főnökét, hogy milyen munkát tudna nekem ajánlani. Nagy örömömre én lettem a Turismo Trancura vadvízi fotósa a folyó felső szakaszán. Egyenlőre a saját gépemmel kell fotózzak és cd-re kiírva árulják fotóimat az utasoknak, de ha beindul a szezon filmes képet kapok és ők fogják árulni a képeket. Minden nap kell dolgozzak és egy hónapra kapok bért ami nem sok, de arra jó, hogy szállásra és ételre jusson. Viszont életem eddigi legolcsóbb nyelvtanfolyamán veszek részt:)

Gyuszi is megkapta a safety kajakos állást a folyó ugyanazon szakaszára ahova én is. Vraneknak vizsgát kellett tegyen, mint raft túravezető, ami sikerült, úgyhogy 3an magyarok együtt dolgozunk. Karácsony utánra terveztük a munkakezdést.

A karácsonyig meglévő egy hetet az otthoniakkal ellentétben nem karácsonyi készülődéssel, ajándékvásárlással töltöttük, hanem béreltünk egy kisbuszt és bejártuk a környék vadvizeit, Kicsit, Vranek és Gyuszi legnagyobb örömére.

Hamarosan lélegzetelállító vízesésugrások, gyönyörű folyók láthatóak, valamint bemutatom a buf-királyt:)

Első szállásunk

A várostól mindössze 17 kmre lévő Villarica vulkán
(állandó hangulatfelelőse a városnak)

Az a sarki ház a mienk!

Gyerkőcök épp egy kutyust dögönyöznek a Mi házunk előtt:)

Welcome!

Háttérben a konyha, elől a tánctér látható

Étkezőnk a nappalival egybe nyitva, bal szélen Tomas ágya

Balra Marci hálója, jobbra Tomasé

Tetőtéri lakosztályunk Gyuszival

Látogatást tettünk a közeli Caburga tóhoz

Átlagos campo háttérben a Lanin és a Quetrupillan vulkán

A most is füstölgő (csak nem látszik a képen) Villarica vulkán

Ojos de Caburga-Caburga szemei. Fantasztikus vízesések egy közeli parkban

Valakinek nagyon jókedve van ám:)

Utolsó napjaink Peruban és a NAGY utazás

2009-01-19T15:59:00.000-08:00

A Machu Picchu után pár napot még Cuscoban töltöttünk regenerálódási célzattal, majd elbuszoztunk Arequipaba, ahol ismét Carlos vendégszeretetét élvezhettük. Ellátogattuk még a Museo Santuryba, hogy megnézzük a jégbe fagyott Juanitat, egy múmiát melyet a Nevado Ampato vulkánon találtak gleccserbe fagyva, valamint eltöltöttünk egy fél napot a Santa Caterina Monastery-ben, mely a korabeli, úgynevezett koloniális építészet csúcsa. Ha Arequipaban jársz, és van egy kis időd ezt a két dolgot mindenképp nézd meg!

Próbáltunk lelkileg rákészülni a küszöbön lévő utazásra Chilébe, most már tudom…erre nem lehet eléggé.

Csütörtök este indultunk neki a több mint 3000 km-nek két hatalmas utazótáskával, két hátizsákkal, laptoppal, fényképezőtáskával, egy kajakkal és két lapáttal. Az első utunk Tacnába vezetett Peru határában lévő kis porfészekbe, Arequipatól 6 órát utaztunk oda. Hajnali 3 körül érkeztünk Tacnába, kerítettünk egy taxit ami átvisz majd minket a határon kajakostul mindenestül, véletlen egybeesés-e, ugyanaz a taxis vitt minket mint aki Jordant, Gyula egyik amerikai kajakos barátját akivel Chilében tavaly is együtt dolgoztak. Tacnát elhagyva ráálltuk a sivatagot átszelő útra és meg sem álltunk a határig, ahol is még várakozni kellett 2 órát, hogy megnyissák. Ez alatt az idő alatt egészen hosszú sor keletkezett, mi a másodikak voltunk. Arra is figyelnünk kellett, hogy ha átlépjük a határt veszítünk 2 órát, mert más időzónába lépünk át, ezért lett a 6 órás időeltolódásból 4 óra.

Reggel 8kor megnyitották a határt, ami ezután következett, az kabaréba illő volt. Ámokfutóként száguldottunk az ellenőrző pontokig, ahol a sofőrünk kipattant a kocsiból útleveleinkkel és rohant az épületbe, integetett nekünk hogy szaladjunk mi is! Körbenéztünk, és látva, hogy minden kocsi utasai így tesznek, mi is nekiiramodtunk. Bepecsételték útlevelünkbe, hogy elhagytuk Perut, a fickó kiszaladt az autóért és átállt az épület túloldalára, de úgy mint ahogy a Forma 1-ben kerékcserére érkeznek a pilóták. Irány a Chilei határ. Ott is kiszállás csomagostul mindenestül, versenyt szaladtunk egy másik kocsi utasaival, mi nyertünk, így a mi csomagjaink kerültek előbb a röntgengépbe, hogy átvilágíthassák azokat. (kajakot is!) Közben megkaptuk a belépési pecsétet és a 90 napos turista vízumot, rohanás tovább. Gyorsan felkötöztük újra a hajót a kocsi tetejére és irány Arica az első nagyobb város Chilében. Utólag rákérdeztünk sofőrünkre miért is volt ez a nagy sietség, miért rohant mindenki, hát azért hogy minél gyorsabban átjusson mindenki és így neki minél több fuvar beleférjen egy napba. Út közben figyelmes lettem egy táblára miszerint Santiago 2013 km, és onnan még mindig van kb. 9 óra buszozás Puconig.

Aricában megvettük a buszjegyeket majd kényelmesen elhelyezkedtünk, ugyanis volt még kb. 6 óránk a busz indulásáig. A kajak miatt több helyen alkudozni kellett, hogy ugyan már rakják föl a buszra, mindenhol kellett fizetni érte, aránylag reális összegekben sikerült megegyezzünk.(kb. 3000 Ft-nak megfelelő pesot fizettünk a kajak miatt pluszban, a 3000kmre)

Aricából fél 3kor indult a buszunk, és másnap estig utaztunk Santiagoig...Egy éjszakát még elvisel az ember a buszon, az még valahogy eltelik, videót néz, olvas, nézi a tájat, alszik… de aztán mikor megvirrad és még mindig nem ér oda akkor felmerül az emberben a Shrekből az a jelenet: „Ott vagyunk már?”

Végig a Panamerikán országúton haladtunk ismét délnek, másfél napon át csak homokot és követ láttunk leszámítva egy-két nagyobb várost. Földünk legszárazabb részén, az Atacama sivatagon utaztunk keresztül, ahol szinte sosem esik eső.

Santiago buszállomására beérve volt kb. 2 óránk az éjszakai busz indulásáig, beültünk vacsorázni valamit, és mivel a kajakért a csomagmegőrzőben horribilis összeget akartak kérni, azt is magunkkal vittük, nagy sikerünk volt:)

Utolsó éjszakára megleptük magunkat a maximális kényelemmel, „cama” -t vettünk a buszra, ami majdnem olyan, mint egy ágy. Sokkal szélesebb az ülés és jobban is dönthető, valamint egy sorban csak 3 van egymás mellett. Többször kapunk frissítőt, jobb ételt hoznak. Így két éjszaka után ez már majdnem olyan volt mintha ágyban aludtunk volna. Reggel fél9re érkeztünk meg Puconba! Végre!!! El sem hiszem… Most egy ideig buszt sem szeretnék látni, nemhogy utazni rajta.

Arequipa

A Fehér város

Elektromos kerítéssel védett ház a helyi "Rózsadombon"

Fűnyíró helyett alpaka (öcsémnek biztos tetszene)

Útban a Plaza de Armas felé (Arequipa főtere)

Plaza de Armas

Az El Misti vulkán

Chachani vulkán

Szobánk ablakából... (köszönet Carlosnak!!)

Tetőtéri szobánk kívülről

Vajon melyik lehet Gyuszi???:)

Vasárnap reggel 9. Munkahelyünk előtt..

Csomagocskáink...

Machu Picchu

2009-01-14T09:22:00.000-08:00

Elérkezett a nap, hogy még egy kis mászás után megpillantsuk Peru leghíresebb inka romjait. Korai indulást terveztünk, hogy még a nagy tömeg előtt tudjak készíteni pár „turista mentes” fotót, valamint legyen időnk körbenézni kényelmesen. Reggel 6kor sikerült is elinduljunk, egy darabig az Urubamba mellett haladtunk, majd átkelve a hídon Inka lépcsőkön lépkedtünk fölfelé, közben sorra húztak el mellettünk a buszok, melyek nem kevés dollárért vitték föl a lusta turistákat a Machu Picchu bejáratához.

8-ra értünk föl, átvizsgálták csomagjainkat, hátha csákját, dinamitot, graffity –szettet akarunk becsempészni a romokhoz, hogy valami maradandót alkothassunk, nem találtak semmit, bejutottunk. Felhők gomolyogtak a hegyen, hol előtűntek a romok, hol ismét a ködbe vesztek. Fantasztikus érzés volt végre élőben látni azt amit eddig csak könyvekben és képeslapon láttam! Egy idősebb hölgy el is sírta magát mellettünk…(minket nem ríkatott meg:)

Machu Picchu a nevét az egyik hegyről kapta, mely határolja, öreg csúcsot jelent maga a szó. Hihetetlen, de csak 1911 ben fedezte fel egy észak-amerikai történész, Hiram Bingham, aki valójában nem is Machu Picchut kereste hanem egy másik ősi várost (Vilcabambát), amely az Inka birodalom utolsó bástyája volt a spanyol hódítás idején.

Habár többször is volt utalás Machu Picchu létezésére ősi térképeken és írásokban a helyi quechua törzseken kívül senki nem ismerte a romokat. Az Urubamba folyó pedig igencsak megnehezítette a hely megközelítését. A romokat teljesen benőtte a dzsungel, és a perui kormány a felfedezés után csak 23 évvel adott támogatást a hely megtisztítására és karbantartására.

A város kelet-nyugat tájolású, és teraszokra épült, így az épületek sosem vetnek árnyékot egymásra, maximális napfény ér mindent. Két részre osztható, egy déli mezőgazdasági és egy északi fekvésű városi szektorra.

A mezőgazdasági rész főként földteraszokból, és az élelem tárolására szolgáló többnyire kétszintes raktárépületekből (Collcampata) áll. A földteraszok lépcsőzetesen alakítják a hegyek oldalát, magasságuk kb. 4 méter. A csatornarendszerrel összekötött teraszok alkalmazásával megnőtt a művelhető földterület és megakadályozták a hegyoldal erózióját. Az altalajt kavics- és agyagrétegekkel alakították ki, amelyre termékeny talajt hordtak a folyóból. A szinteket kőből épített támfal tartja. A támfalba ékelt kiálló kövek voltak a lépcsők. A kb. 300 teraszon kokacserjét, burgonyát, kukoricát és édesburgonyát termeltek. Lámát és alpakát tenyésztettek.

A városi szektorban gránitból épült házak, valamint vallási és szertartási célokat szolgáló épületek találhatóak.A város nyugati szélén áll a szent kõ, az Intihuatana, azaz "a Nap tartóoszlopa". A kis csonka gúla közepébõl a sziklatömbbõl kifaragott, óriási kõ napóra áll ki. A fõpapok obszervatóriumként használták, megfigyeléseik és számításaik alapján feltérképezték a csillagos ég változásait,így egészen pontosan tudták a nap-éj egyenlőséget és a téli nyári napfordulókat.

Az épületek – tetejüket kivéve – mind fennmaradtak. Ez is bizonyítja, hogy az inkák kiváló építőmérnökök és nagyszerű útépítők voltak. Az építkezés során nem használtak habarcsot; masszív kőtömböket faragtak ki és azokat építették egymásra.

Attól függően, hogy mire használtak egy épületet más volt a megmunkálása a falaknak, köveknek. A házak durvább, pontatlanabb illesztésű kövekből álltak, míg a vallási szertartásokra használt épületeket finoman megmunkált mértani pontossággal illesztett kövek alkották. A legszebb ilyen épület a Nap temploma volt.

Miután körbesétáltuk a városi részt ismét egy kis hegymászásra adtuk a fejünket, a Machu Picchu másik hegycsúcsára Wayna Picchu-ra indultunk, amely fiatal csúcsot jelent. Meredek hegyoldalba vájt pici kőlépcsőkön haladtunk egyre magasabbra, nem nagyon mertünk lenézni. Fantasztikus kilátás nyílt a csúcs tetejéről a Machu Picchura, és a fenti romok is lélegzetelállítóak voltak. Már dél is elmúlt, mire visszaértünk a romokhoz, ismét nekiindultunk, hogy végigjárjuk a várost, de most hagytunk magunknak időt, hogy elvesszünk a részletekben. Minden érdekesebb épületnek kicsit utána olvastunk, belehallgattunk egy-két idegenvezető monológjába (hozzáteszem, nem volt szerencsénk, épp egy japán csoport árasztotta el a területet..), volt időnk gyönyörködni a Világ 7 csodájának egyikében. Annyira lekötött mindkettőnket a sok látnivaló, hogy csak akkor vettük észre mennyire elfáradtunk, mikor már lefelé bandukoltunk a lépcsőkön. 7 órát töltöttünk a romok közt! Nagyon örülök, hogy nem egy utazási irodával voltunk fent, akik másfél óra idegenvezetés után adnak még 1-2 óra szabad programot az embernek és aztán nyomás tovább mert még 3 romot meg kell nézni aznap...

Hazafelé még egy enyhe zápor is elkapott minket, gyönyörű szivárványt festve az Urubamba völgy felé, de legalább kicsit felfrissültünk!

Na de most jöjjenek a képek, hogy Ti is gyönyörködhessetek egy kicsit!

Útban a Machu Picchu felé

Kora reggeli látkép

Kissé megvállasodtam :)

Útban Wayna Picchu felé

Machu Picchu madártávlatból

Brutális meredekségű lépcsők, bakancsaink csak oldalazva fértek el..

Hihetetlen faragású lépcsők a barlangban

Gyuszi&Petra

1000köszönet Virágnak a speciális csúcsokiért, jó nagy utat tett meg!

Machu Picchu egyetlen pontja mely áldozatul esett egy földrengésnek

Tipikus képeslapfotó, csak a lámák hiányoznak a képről..(háttérben a Wayna Picchu amit megmásztunk, elképesztő hogy még oda is építkeztek)

A város főbejárata

Hibátlan csiszolású lépcsők, háttérben a szent kő, az Intihuantana, amit napóraként használtak (Inti-napot jelent)

A 3 ablakos templom, Machu Picchu leghíresebb épülete, az első épület, ahol nem a páros számokra, a dualizmusra törekedtek

A Kondor Temploma (földön a feje, a két nagy szikla pedig a széttárt szárnyai)

Királyi sírhely a Nap temploma alatt

A Nap temploma restaurálás alatt (a legszebben megfaragott kövek alkotta épület)

Szivárvány az Urubamba völgyben

A Nagy Salkantay Trek

2008-12-27T13:01:00.000-08:00

Végre elérkezett a nap, hogy elinduljuk az oly rég tervezett 4-5 naposra becsült túránkra melynek végső állomása és egyben fő attrakciója a Machu Picchu.
Több úton is megközelíthettük volna a világ 7 csodájának egyikét az eltűnt Inka várost, de ez tűnt a legvadregényesebbnek, legkevésbé látogatottnak és legolcsóbbnak is egyben.

Hogyan lehet eljutni a Machu Picchuhoz?

1. Elvonatozni egészen Aguas Calientesig (ebből a faluból lehet csak megközelíteni a M.P.-t) és innen busszal vagy gyalogosan felmenni a romokhoz,
2. Végigmenni 4-5 nap alatt az Inka Trail-en, ahol az út során rengeteg inka rom van. Ezt az utat árulják minden irodában, mint az egyetlen Inka Trail, ahova csak vezetővel lehet menni. Ide naponta csak 200 ember indulhat el ezért csúcsszezonban már hónapokkal előtte regisztrálnod kell magad. Ennek az ára 300 $-tól indul, határ a csillagos ég. 20 fős csapatok indulnak neki az útnak, a csomagokat porterek viszik, napi 3x-i étkezésről gondoskodnak, a kedves vendég pedig csak kempingről kempingre sétálgat egy kb. 15 l -es hátizsákkal.
3. Egy 2-3 napos, dzsungelen át vezető úton eljutni Aguas Calientesbe, Santa Maria és Santa Tereza falvak érintésével, melynek ára 250 $ körül mozog.
4. Salkantay trek, ami Mollepataból indul és a Santa Teresa folyó völgyén át éri el az Urubamba völgyet és Aguas Calientest. Nevét a környék legmagasabb hegycsúcsáról kapta a 6271 m magas Nevado Salkantayról.
Az irodák ezeket az alternatív utakat 200-250 $ körül ajánlották.

Hetek óta próbáltunk minél több információt megtudni az útról, hogy vezető nélkül is gond nélkül végigmehessünk. Sikerült szerezni egy topográfiai térképet, valamint megvettük első közös „konyhánk” elengedhetetlen kellékeit: egy serpenyőt (ami persze teafőzésre is kiválóan alkalmas) és egy vágódeszkát, valamint bevásároltunk az elkövetkező 5-6 napra.
Szerdán hajnalban indultunk Mollepataba, colectivo taxival, mivel a busz 1 órával előbb elment, mint ahogy mondták. Volt hogy 7en utaztunk az 5 személyes autóban, 2-en a csomagtartóban kuporogtak, de itt ez normális:) Csak azért aggódtam, hogy összetörnek a tojások a táskámban ha ráfekszenek, hogy lesz így reggelire rántottánk??:)
Az út nagy részét betonúton tettük meg, majd rákanyarodtunk egy földútra és eszeveszett hegymászásba kezdtünk. Autónk majd szétesett a rázkódástól, de hát az itteni kocsik mindent kibírnak!
Mollepata kicsi hegyi falucska, innen indultunk gyalogszerrel. Gigantikus méretű hátizsákom alatt majd összerogytam…Gyuszié még nehezebb volt, de őt keményebb fából faragták:)!Ugyan a hajsütő vasat otthon hagytuk, de volt helyette egy sátrunk valamint felfújható polifoam, hálózsák, konyha, 5-6 napi instant élelem, esőkabát és minimális ruha.
Magunk mögött hagyva a falut földúton haladtunk, majd ezt elhagyva kis ösvények vezettek fölfelé. Mintha kis őrangyalok kísértek volna, mindig akkor tűnt föl egy helyi asszonyka-bácsika, mikor kereszteződéshez érkeztünk, és bőszen mutogattak az egyik irányba, nem is kérdezték hova tartunk. Délben megálltunk kicsit pihenni, egész magasan jártunk már, hatalmas zöld füvű legelők, legelésző tehenek voltak mindenfelé.
Aznapi úti célunk Soraypampa volt, amiről ugyan nem tudtuk, hogy falvat, vagy csak házakat kell keressünk, de azt igen, hogy 1000 m szintet és legalább 20-25 km-t kell menjünk. Átbukva egy kisebb hegycsúcson egy gyönyörű völgybe értünk melynek végén hatalmas havas hegycsúcs emelkedett ki. Egészen estig abban a hiszemben fotózgattam a hegyet, hogy én most a Salkantay-t fotózom, de mint este kiderült ez a hegy max. a kistestvére lehet a másiknak. A völgy mélyén a Rio Blanco rohant lefelé, méltán kapta a Fehér folyó nevet, nagy esése miatt a hófehér habok csak úgy világítottak a szürkületben. A szemközti hegyoldalról, melynek teteje havas volt, megannyi kis patak sietett lefelé és táplálta a Fehér folyót, gyönyörű volt.
Innentől javarészt szintben haladtunk a hegyoldalba vájt ösvényen a hatalmas hegycsúcs felé. A hegy lábánál viszonylag sík, füves terepet láttunk, alkalmas helyet a sátorállításra.
Csaknem teljesen ránk sötétedett mire felállítottuk Gyuszi békebeli sátrát, és elrendeztük cuccainkat. Nagyon hideg lett, ezért tüzet raktunk, ami nem volt egyszerű… a nyirkos faágak semmiképp nem akartak meggyulladni. A félkeményre főtt sárgarépával felturbózott zacskós levest makaróni követte leves tésztából, hús nélkül, majd a pazar vacsora után bevackoltuk magunkat, nagyon elfáradtunk!Negyed óra sem telt bele, elkezdett csöpörögni az eső, majd tovább fajult a helyzet, hatalmas vihar kerekedett…sátrunkat igazi próbatétel elé állítottuk, de kiállta!!(külön köszönet Pokinak)

Elertuk a Rio Blanco volgyet

A Salkantaynak gondolt hegy
Libasorban?¿ (tehensorban.. :)
Salkantay

Hajnalban elállt az eső, reggelre még a nap is kisütött, megszáradtak a cuccaink, jól bereggeliztünk (7 tojásos rántotta), majd 10 körül sikerült elinduljunk. Táskáink sajnos nem lettek sokkal könnyebbek, izmaink lázasan tiltakoztak a nagy teher ellen. Az éjjeli esőzés miatt a kis patakok megáradtak, és színük is a sötétszürkébe csapott át, így ivóvizet nem tudtunk venni.
A völgy Y alakban ágazott ketté, a jobb oldali völgyben olykor kibukkant a Salkantay havas csúcsa, arra folytattunk utunkat. A hágóig kb. 700 m szint várt ránk, onnan már csak lefelé vitt az út. Elég nehezen tudtunk haladni a sok megáradt patak miatt, néhol komoly gondot okozott, vagy teljesen lehetetlenné tette az átkelést, így elég nagyot kellett kerüljünk. Majdnem egy órát vett igénybe míg beértünk a völgybe. A Rio Blanco mellett folytattuk utunkat, mely enyhén emelkedve tartott a 6271 m magas hegy lábához. Extenzíven tartott lovak, és tehenek legelésztek a folyó túlpartján. Közelebb érve a Salkantayhoz, ismét Y alakban ágazott ketté a völgy. A jobboldali út átkelve egy hágón, a „Real Inka Trailbe" csatlakozik be és megy a Machu Picchuhoz, mi balra folytattuk utunkat, mely a Santa Teresa völgybe vitt. Egyre meredekebben kígyóztunk fölfelé, „már mindjárt itt a hágó"…gondoltuk mi…hát rosszul gondoltuk! Ha valaki itt azt mondja hogy még majdnem 2 órát megyünk fölfelé, lehet eldobom a zsákom…4000 m fölött voltunk már jócskán, úgy kapkodtam a levegőt 3 lépés után mintha nem lett volna. De hát nem is volt sok…Gyuszi hozzám képest mintha a körúton sétált volna :P
Felérve a nagy emelkedőn a völgy kiszélesedett, azt hittük már a hágó jön… ismét tévedtünk, az ösvény megint elindult fölfelé, egyre nagyobb dzsúzban mentünk, a felhők jöttek mentek. Elértünk egy kis tavat réttel, itt is tehenek legeltek, ezeknek micsoda tüdejük van… Andinista Tehénkülönítmény. Kis kőomláson másztunk át, azt hittük vége, de a kövek után újabb legelő, az út meg a sziklafal mellett haladt fölfelé, egyenesen a felhőkbe. Amerre elláttunk mindenhol moréna halmok, és kicsivel magasabban már hó volt. Itt már nagyon hideg volt! Az utolsó 50-100 m volt a legkeservesebb, egyre sűrűbben álltunk meg egyre hosszabb időre, folyamatosan légszomjam volt, már nagyon vártam, hogy Gyuszi leintegessen a hágótól. Egy darabon ő vitte az én táskámat is, nem győzte kivárni míg én is fölszenvedem magam, így nyertünk egy kis időt! Még így táska nélkül is nagyon fárasztó volt! A várva várt integetés is elérkezett, oda még felvonszoltam magam, de nem volt időnk örömködni ugyanis embertelen hideg volt és nagyon éhesek voltunk, nem csoda, negyed 4 kor értünk föl.
A hágót egy tábla és megannyi kőbaba jelezte, a felhők a túlsó völgyből folyamatosan úsztak fölfelé, így szinte végig felhőben voltunk. Ettünk egy kis csokit aztán húztunk is lefelé. A túloldali völgy is totálisan felhőben volt, így sajnos nem láttuk mik mellett haladunk el. Meredeken mentünk lefelé hatalmas sziklák közt, melyeken pirosas-sárgás elszíneződések voltak zuzmó miatt. Mozgásra lettünk figyelmesek, mormota méretű, nagy fülű és hatalmas farkú nyúl-mókus jellegű lények szaladgáltak hihetetlen fürgeséggel a sziklákon. Jó darabon elkísértek minket. A morénás törmeléket dús füvű legelők váltották fel, itt-ott hatalmas sziklákkal tarkítva és egy patak is csatlakozott hozzánk. Próbáltunk minél lejjebb ereszkedni, hogy éjszaka ne fázzunk, de már közel volt a szürkület, sötétben nem akartunk sátorhelyet keresni. Kicsit lejjebb érve egy kőkerítés tövében a patakparton vetünk sátrat, és be is költöztünk rögtön, nagyon hideg lett amint lement a nap. Köszönhetően a sátor kiváló „térelosztásának” a főzést már odabenn végeztük. Eddigi legjobb vacsoránkat úgy ettük, mint akik már egy hete nem láttak ételt.(répás csirkeleves csirke nélkül, és zöldséges tészta). Majd a menetrend szerint érkező eső kopogására el is aludtunk. Kb. 15 km t mehettünk, nem kevés szintkülönbséggel!

Utban a hago fele
A volgy vegen a Salkantay laba
Kozel a hagohoz...
(ennyi volt a maximum amit a hegy megmutatott magabol)

Fazom is, ehes is vagyok...(Vuk is vagyok)

A mormota-nyul-mokus keverek
A hago tuloldalan...
A felhoket elfujta a szel, es nini...5000res hegyek bukkantak elo
nez mint szamar a Gyuszira
Satorhelykereses, arkon-bokron, patakon at

Ez itt a konyha

Ez meg az ebedlo

(es a leghalasabb "kozonseg")

Harmadnap reggel kolompszóra ébredtünk, birkacsoport kelt át a patakon a sátrunktól nem messze. Az idő kitisztult és csak lestünk milyen helyen sátraztunk. 5000 m-es hegyek, lenyúló gleccsernyelvek ölelték körül a völgyet, valamivel feljebb még friss hó is esett az éjszaka…még szerencse hogy nem ott vertünk tábort!
Reggeli után összecihelődtünk, vettünk vizet a patakból, víztisztító tablettával ihatóvá varázsoltuk, majd elindultunk, még aznap el akartuk érni a Santa Teresa folyót.
A völgy kiszélesedett és ellaposodott, a patak folyóvá duzzadt és kanyont vájt magának, ott folytatta útját. Nádfedeles csilli-villi házak tűntek föl, az irodák valószínű ide hozzák túrázóikat aludni. Elhagyva a lodge-okat az ösvény összeszűkült és meredeken elkezdett ereszkedni a völgybe. A növényzetet mintha kicserélték volna, megjelentek az első fák és egyre sűrűbbé vált az aljnövényzet. A fákról broméliák, páfrányok, zuzmók, mohák lógtak, egyre több színes virágot láttunk. Megjelentek az első bambuszok. Valóságos dzsungel kezdett kibontakozni körülöttünk. Nem véletlen, hiszen átkeltünk az Andokon, a vízválasztó hegységen és trópusi zónába értünk. Szembe jött velünk egy öszvér csak úgy egymaga, néztük egymást egy darabig majd félreállt, elengedett minket:). Olykor egész csapatnyi felnyergelt ló jött szembe vezetővel, ezek a lovak vitték más turisták felszerelését, mint később kiderült.
A folyó bal oldalán haladtunk, már beláttunk a Santa Teresa völgyébe, ami tőlünk jobbra futott, így kétszer is át kellett keljünk hídon. Az első híd mely a Santa Teresán vitt át viszonylag nagy volt, dróthuzalokkal, de a deszkák hiányoztak róla, így a mellette lévő sárból és nádból összetákolt hidat választottuk, majd a sikeres átkelést egy kis ebéddel ünnepeltük. Nagy izgalommal folytattuk utunkat, ugyanis 3 napi cicamosás után úgy tűnt végre lehetőségünk lesz forró vizes fürdőt venni egy thermaban. Balról újabb folyó sietett a Santa Teresaba, már csak itt kellett átkeljünk, hogy beérjünk a Santa Teresa völgybe, ezen folyó partján volt a fürdő. Zárva volt, drótkerítéssel elkerítve... de mi úgy döntöttünk, hogy ilyen közel a célhoz nem adjuk fel, úgyhogy bemásztunk és kisajátítottuk a medencét. Olyan forró volt a vize, hogy néha ki kellett ülni a partra. Majd, mint akik jól végezték dolgukat, kimásztunk és folytattuk utunkat immáron tisztán, üdén és illatosan a Santa Teresa folyó bal partján:)
Ha Carlos velünk tudott volna jönni, akkor a kajakok is elkísértek volna minket szamárháton, és lehetett volna evezni a folyó szelídebb részeit. Gyuszi kicsit utána olvasott a helyi whitewater-en és azt írták, hogy a felső szakasza ww5-ös majd lejjebb ww3-as. Így az esős időszak kezdetén járva, már elég tekintélyes vízmennyiség hömpölygött lefelé nagyon komoly rapidokkal, kíváncsian vártuk az „evezhetőbb” részeket. Utunk majdnem végig a folyó mellett haladt, egyre mélyebbre hatoltunk a dzsungelben, kezdtünk is aggódni, hogy hova fogunk így sátrat verni…
Gyönyörű vízesés mellett haladtunk el, mely a folyót táplálta, fából épített létra híd vitt át fölötte. Több helyen is csatlakoztak források a folyóhoz, ahonnan tudtunk vizet venni.
Már majdnem teljesen besötétedett, mikor egy füves tisztáshoz értük, éppen időben. Épp hogy felállítottuk a sátrat és bepakoltunk mikor elkezdett szakadni az eső…már nem is csodálkoztunk, lassan az lenne a furcsa, ha nem esne éjszaka…Sátrunk egyik előterét ismét konyhává alakítottam, és a változatosság kedvéért most paradicsomszószos tésztát főztem egy kis répás levessel, Gyuszi szerint „világbajnok jó volt”:)
Éjszaka már lényegesen melegebb volt mint előző este, csak a matracom ne eresztett volna le folyton…

Gyuszi epp mosogat, vajon Petra mit csinal?
rantotta van keszulofelben
Te melyik hidat valasztanad?

csendelet

muveszbejarat a Thermaba

Mert megerdemlem:)
A Therma madartavlatbol

Gyuszi reggel elment vízért egy közeli forráshoz, én meg reggelit készítettem. Mivel már kifogytunk a tojásból kását csináltam müzlivel és joghurttal. Finom-finom, de 1 óra múlva nagyon éhes leszel tőle… Alig hogy elindultuk, találkoztunk 3 sráccal, 2 vezetővel és egy turistával. Nekik ez volt a második napjuk…kicsit elgondolkodtuk, hogy lehet ez? Hát úgy, mint kiderült, hogy ahol mi második nap indultunk fel a hágóra, őket oda kocsival viszik, átmennek a hágón, a cuccaikat lovak viszik, majd meg sem állnak másnap az első faluig, ahonnan busszal mennek Aguas Calientesbe.
Elértünk egy hídhoz, amin átkelve utunkat a továbbiakban a folyó jobb partján folytattuk, egy nemrég elkészült földúton, ugyanis mi nem busszal akartunk a közeli faluból továbbmenni, hanem jobbra egy ösvényen felkapaszkodva a hegyre átérni egy másik völgybe, ahonnan aztán vonattal tudunk Aguas Calientesbe menni. Innen nagyon jól ráláttunk a folyó alsó szakaszára, ami aztán sehol sem ww3…egy részen a folyóvölgy összeszűkül és egy fa van keresztben a víz fölött nem sokkal, és hihetetlenül megy a víz. A kanyon előtt és utána is hatalmas hengerek, szifonok… félelmetes!
Egész délelőtt a földúton haladtunk, ami végig szintben ment, térképünk szerint mindössze 5 km t sikerült menjünk 4 óra alatt, aztán később meg 6km t fél óra alatt tettünk meg… ekkor tört meg a térképünkbe vetett bizalmam. A Playa névre hallgató falu a folyó túlpartján volt, de átmentünk, hátha tudunk egy kis csokit venni. Aztán ebből nem csak csoki lett, hanem 4 nap után egy kiadós ebéddel is megleptük magunkat. Újra találkoztunk turista barátainkkal, és egy nagyobb gringo csapat is érkezett. Hátizsák nélkül, tiszta pólóban, túrázó bottal. A felszerelésük már rég megérkezett a porterekkel. Így is lehet…
Beszélgettünk az egyik túravezetővel, ő azt tanácsolta, hogy ha a jobbra kanyarodó Inka ösvényt választjuk, akkor valahol itt a közelben kéne aludjunk és csak másnap elindulni a hegyre, mert 3 óra még felérünk a nyeregbe és lefelé további másfél két óra és már a délután derekán jártunk.
Magunk mögött hagytuk a falut, gondoltuk elsétálunk az ösvény kezdetéig, aztán a környéken keresünk valami alkalmas helyet sátrazáshoz. A földút mentén banáncserjék virágoztak, a hatalmas lila virág száráról zöld banánok lógtak le fürtökben. Szedtünk is párat, de még nagyon éretlen volt.
Elértük az ösvényt és szemünk-szánk tátva maradt, valódi Inka ösvény indult el jobbra a hegyoldalban, a hatalmas kövekből szabályos lépcső volt kirakva. Az irodák mint „alternatív inka utat” adják el a közönségnek a Salkantay trailt, a turisták csak éppen az inka ösvényt nem látják, mivel Playaból busszal viszik őket tovább. Fáradtságunk a feledés homályába merült, hatalmas lelkesedéssel indultunk neki a lépcsőknek. Egy ideig voltak még házak az út mentén, majd azok is elmaradtak, kávé és banáncserjék közt mentünk fölfelé a hegyoldalban a folyóval párhuzamosan. Valami hihetetlen erő repített minket fölfelé hátizsákostul, ebéd után egyikünk se gondolta volna, hogy 1 m-t is képesek leszünk még menni. Máig sem tudom, hogy a hely atmoszférája tette vagy a bennünk munkálkodó kíváncsiság adott ekkora energiát.
Sajnálatos tény, hogy az itteni erdőséget irtják, hogy helyén kukoricát termesszenek. Viszont az itteni talaj annyira szegény tápanyagban, hogy 1 év kukoricatermesztés után a föld használhatatlanná válik, így újabb erdőt kell kivágni a kukoricának. Több száz év kellene, hogy az ősi flóra újra nőhessen.
A helyiek egy Llactapata nevű falut említettek a hegytetőn, oda akartunk felérni még sötétedés előtt. Valóságos dzsungelben haladtunk, olykor kis forrásokon keltünk át, félelmetes, hogy vájták bele a hegyoldalba ezeket az utakat az Inkák. Egyre magasabbra kapaszkodtunk, rálátásunk nyílt az egész Santa Teresa völgyre, így láthattuk, hogy mennyi helyen van letarolva a hegyoldal. 3 óra kitartó gyaloglás után, mikor már szinte teljesen ránk sötétedett, egy tisztáshoz értünk, úgy döntöttünk ott töltjük az éjszakát. Ez volt az első sátorhely mióta elindultunk, nem mertünk tovább menni.
A tisztást hatalmas fák vették körül, amerre ellátunk mindenhol növények voltak. Madarak csipogtak, tücskök ciripeltek, meg valami kabóca jellegű hangokat is hallottunk. Gyuszi azzal ijesztgetett, hogy ha bőgnek a bőgőmajmok akkor a jaguár vadászik:) Itt nincsenek is bőgőmajmok, de az tény, hogy a dzsungel kellős közepén sátraztunk, de hogy mennyire arra csak reggel jöttünk rá, mikor világosban is megláttuk. Fantasztikus volt!
Éjjel hatalmas felhőszakadás volt ismét, a talaj eléggé felázott, úgyhogy az összes cuccunk tiszta sár lett, kezdtünk úgy festeni, mint a kismalacok. Amennyire tudtuk megszárítottuk a sátrat majd indultunk is, mert vizünk alig volt már. Az Inka út egyenesen ment tovább, de le volt zárva és ki sem volt tisztítva, macseta nélkül nem jutottunk volna messzire, így a kijelölt úton indultunk tovább, lefelé, ugyanis mint kiderült a nyeregben sátraztunk. Sajnos majdnem végig erdőirtások mentén haladtunk lefelé a másik völgyen, nagyon kiábrándító volt. Elértük Llachtapatát, amiről kiderült, hogy egy elhanyagolt Inka romváros. Kereshettük volna éjszaka…
Másfél óra alatt leértünk a völgybe, majd elsétáltunk a vasútállomásra. 11re értünk oda, a vonatig még volt 5 óránk, úgyhogy volt időnk kényelmesen megebédelni. Ötödik napja voltunk már úton, 1 zuhany úgy kellett már, mint egy falat kenyér, meg el is fáradtunk. Fél óra vonatozás következett az Urubamba völgyben. Az elején a vonat hol előre, hol hátra ment, így cikk-cakk alakban araszolt föl a kellő magasságig, majd végig a folyó mentén haladt.
Aguas Calientes színes házakból álló turista központ az Urubamba partján. Majdnem minden ház hostel, éterem vagy bár. Az árak kétszer-háromszor magasabbak, mint máshol. Ide mindenki eljön aki a Machu Picchura fel akar jutni, de mindenki csak egy-két napot marad, így gyorsan cserélődnek az emberek. A turistára már a vasútállomáson lecsapnak, különféle szállásokat ajánlgatnak, így lett nekünk is hamar szállásunk.
Célhoz értünk! 5 nap kitartó gyaloglással kb. 70 km t tettünk meg nem kevés szintkülönbséggel, és egyben életem eddigi legmagasabb pontját is megjártam!
És a hab a tortán még csak ezután következik, másnap hajnalban irány a Machu Picchu!

Keresem a vonalat...(elvesztettem a fonalat) Bananszuret Petra modra
Bananvirag
Gyuszi esot sejt, szerzett egy esernyot
Gyuszi a kaveszem es a kavecserjek
Csodalatos kukoricaultetvenyek a letarolt, leegetett oserdo helyen
Az Inka uton
Satrazas a koderdoben

Inka romok a gaz alatt...senki nem foglalkozik vele
Tavolban a Machu Picchu
Utban Aguas Calientes fele

Van még két dolog:
1. Hatalmas veszteség ért minket, valaki eltulajdonította a vágódeszkánkat még az előző sátorhelyen, valószínű az egyik kóbor kutyus vitte el, talált még rajta valami ehetőt.
2. Mikor megérkeztünk A.C.-be a kezembe került a víz purifikáló tabletta, amivel tisztítottuk a vizeket,hogy iható legyen és beleolvastam a használati utasításba…mi mindig 10 percet vártunk és utána már ittuk is, Gyuszi így emlékezett az otthon kapható fajtára, a leírás szerint 2 órát kellett volna várjunk:) A placebo hatás kiválóan működött!

Bemelegito tura az Urubamba volgybe

2008-12-27T12:22:00.000-08:00

A chinceroi vásárt követően pár nappal később ismét ellátogattunk a faluba, mert hallottunk és olvastunk egy ösvényről, mely az Inka teraszokkal szemközti völgyön át elvisz teljesen az Urubamba folyóig. Az már a teraszokról látszott, hogy a völgy gyönyörű és bemelegítésnek sem volt rossz a Salkantay előtt. Utunk során rengeteg agavet láttunk, melyek 3-4 m magasságba növesztik virágukat, majd elszáradnak, valamint egy Inka romot is találtunk.
4-5 óra alatt jutottunk le Urquillos nevű faluba, ahol a főtéren szóba elegyedtünk egy fiatal sráccal. Mikor megtudta hogy Magyarországról jöttünk lázas sietséggel előhalászott egy füzetet és keresgélt benne, majd így szólt: „Szia! Hogi vagi?” :) és ezt még el tudta mondani szlovákul, oroszul, lengyelül is:)
Tovább bővítettük magyar szótárát, majd búcsút vettünk tőle.
Nem gondoltam volna, hogy pont ebben az isten háta mögötti faluban fogok ’kvázi’ magyar szavakat hallani:)

chincheroi Inka teraszok
Inka romok a volgyben
Inka puzzle

Megoldasahoz szuksegem volt minden anatomiai ismeretre:)

(ket ballabas szegenyke)
Valahogy igy festhetek derektol lefele rontgen fenyben
Az Urubamba volgye, Urquillos nevu faluval

Viragzik az Agave

Az ufjusag

Evezés az Urubambán

2008-12-17T10:32:00.000-08:00

Betervezett indulásunkat a Machu Picchura pár nappal elhalasztottuk, mert kivételes alkalom adódott, hogy elmenjünk evezni az Urubamba folyóra. Íme Gyuszi beszámolója:

Az indulás ismét meglehetősen dél-amerikaira sikerült.

Egyik nap Luchin szólt, hogy elintézett nekünk egy Urubamba evezést, amit aztán töröltek, mert nem volt elég utas. Megbeszéltük, hogy bringázunk helyette egyet itt Cuzco környékén.

Luchin reggel kilencre ígérte magát, de helyette korábban érkezett! „Gyerünk gyerekek, mégis indul a rafting túra! Kilencre az iroda elé kell érni, ’vamos’!”

Többször nem kellett mondani egyikünknek sem. Evezős motyó a zsákba, hajó a vállra, lapát, fotógép a kézbe, majd rohanás az irodáig a belvároson keresztül. Petrának volt hely a raftban, nekem meg a kajakomban. Sajnos Luchin nem jött velünk erre az útra. Bemutatott bennünket, a túravezetőnek, a biztonsági kajakosnak és a sofőrnek, majd elköszöntünk, miközben betessékelt bennünket a mikrobuszba.

Amint később kiderült az Urubamba folyó ezen felső szakaszát még Vilcanotának hívják. A völgy itt enyhén széles, mezőgazdasági területekkel tarkított, amit látni nem lehet, mert a folyó egy kicsi és szűk kanyonban folyik. Kis vízállásnál hármas erősségű, folyamatos rapidokból álló csokifolyam, amit azért túlzottan szépnek nem mondanék. Az első rész technikás, sok sziklával, helyenként nagy szifonokkal tarkított. (A különösen veszélyes részeket nagy víznél át is emelnek.) A második rész folyamatos, limányoktól mentes nagy hullámos zúgókból áll.

A folyó kellemes és szórakoztató. A raft párszor fennakadt néhány kiálló sziklában. Egyszer kötéllel kellett lehúzni, mert egy kétes alámosású szikla mellé landolt a csapat.

Az evezést sajnos gyorsan lezavarták. Többször meg lehetett volna állni játszani, akár kajakkal, akár rafttal, de nem tettük. A túravezető nekem egész úton azt mutogatta, hogy menjek már gyorsabban, ne lábatlankodjak a raft előtt.

Az evezés utáni ebéddel akarták kompenzálni a rohanást, amit az utasoknak el is lehetett adni.

Visszatértünkkor a „mivel és mennyire voltál megelégedve” című papírt kellett kitöltsük. A szívességet csak a „mindennel és nagyon” válaszokkal viszonozhattuk.

A folyó az igazi arcát csak 100 km-rel lejjebb mutatja meg, ahol már igazán az Inkák által szentnek tartott Urubambának hívják és 23 km alatt esik 400 m-t úgy, hogy az esések között síkvízi részek vannak! Ilyen zúzdát még csak videón láttam, ahol sose mutatták, hogy hogyan jön ki a kajakos! Ezt természetesen nem eveztük!

(Ezen fejezet sajnos megint nem bővelkedik jó vadvízi képekben, raftból elég macerás fotózni, pláne ha rohanás van..)

Útban az Irodához

Megérkeztünk a folyóhoz

safety talk

Kedvenc vigyorgó kajakosom

A kétes alámosású szikla

Surfing (az együtt evezésen van még mit gyakorolni)

Svédasztalos fogadás a folyóparton, a "túra fénypontja"
(biztos azért siettünk mert éhesek voltak a túravezetők)

Chinchero - vasarnapi shopping kulturdelutannal:)

2008-12-05T13:24:00.000-08:00

Egyik vasárnap felkerekedtünk és elbuszoztunk a Cuscotól mindössze 1 órára lévő Chincheroba, hogy megnézzük a vásárt, és a falu Inka romjait. A mindössze 2000 lakosú Chinchero tipikus andoki kisfalu, ahol a lakosság nagy része kézművességgel, ezen belül is szövéssel foglalkozik. Portékáikat vasárnaponként próbálják eladni az ide látogató embereknek. A faluról azt tartják, hogy „ez az a hely ahol a szivárvány születik”.
Cusco környékén több ehhez hasonló hegyi falu van, de Chincheroba kevesebb turista látogat, így árak terén sincsenek elszállva, nagy megkönnyebbülés mikor nem dollárban közlik a végösszeget
Eredetileg csak szétnézni akartunk, de a szivárvány színeinek, és a szőttes remekműveknek könnyű elcsábulni. A sapkáktól a poncsókig, a kendőktől a játék babákig, táskákig, pénztárcákig mindent árultak, egytől egyig kézi szövésű, természetes alapú festékekkel festett fonalakból készült fantasztikus színvilágú holmik voltak. Csak kapkodtuk a fejünket, az a rengeteg szín csak úgy vonzotta szemeinket.
Miután kellőképp bevásároltunk, megebédeltünk, és délutánunkat az Inka teraszoknak szenteltük, melyek ismét ámulatba ejtettek minket. Vajon hogy készültek ezek a teraszok???(talán erre is hamarosan fény derül:)

" Servizio Higienicos"- nyilvanos wc a busz pu.n..tul nyilvanos..
Chinchero piaca
Tipikus chincheroi poncso
A falu is inka romokra epult

Alpaka szorbol keszult, termeszetes anyagokkal festett fonalak
Festekek-a szivarvany szineiben

Chincheroi nepviselet

Az egy sol-os kep (70 Ftot kert erte a bacsi..)

Chinchero tipikus andoki falu
Boldog taskatulajdonos:)
Inka teraszok
A kovek koze egy papirlap sem fer beA nagy titok, vajon hogyan faragtak ki, ha nem ismertek a fem szerszamokat??
Gyuszi es az uj kendok, avagy lazulas az inka teraszokon

Apurimac expedicio

2008-12-05T11:24:00.000-08:00

Nov. 17 –én, hétfő reggel, Gyuszi lázas sietséggel pakolászott, Lucsinék 9re ígérték magukat, én meg a wc-re rohangáltam…előző nap felfedeztük Cusco piacát, és nem tudtunk ellenállni a joghurtos gyümölcssalátának…visszagondolva, elég nagy merészség volt részünkről 1 nappal az Apurimac expedíció előtt elcsábulni.

Feldobáltuk cuccainkat a kisbusz tetejére, majd csatlakoztunk a walesi párocskához, akik világ körüli úton vannak (mi máson lennének??)…nemrég érkeztek meg az Inka Trail-ről, és ezután a Fidzsi-szigetekre repülnek, majd Ausztrália, Távol-kelet és még kitudja, van 8 hónapjuk. (A lány, Emili velem egy idős, végzett a sulival és 1 évet dolgozott mint rajztanár, 3 éve spórol erre az útra…no comment). Megismerkedtünk Marioval a safety kajakosunkkal (20 éves, 3 éve evez), Müllerrel (szintén 20 éves) aki a cargo boatot hozza, ebben utazik az összes motyónk, és Alexszel, aki gyakorló túravezető, a cargo boaton tanul.
Kb. 5 órát utaztunk a beszálló pontig, egy részét betonúton, majd több mint a felét egy sávos földúton tettük meg. Alattunk hihetetlen mélységű kanyonok tátongtak, utunk a meredek hegyoldalba bevájt úton vezetett. Az esőzések miatt több helyen vízmosások nehezítették a terepet, olykor félő volt, hogy elakadunk, de sofőrünk valóban „class 5” minősítésű voltJ. Majd elértük az Apurimac völgyét és az út elkezdett lefelé kígyózni meredeken. A több mint 1000m szintet lefelé majdnem 1 óra alatt tettük meg. A völgyben sokkal barátságosabb idő fogadott minket, mint Cuscoban, igazi nyár volt. A folyó színe elég barátságtalan volt, az esőzések miatt a hegyekből lezúduló víz szürkés barnás színt kölcsönzött neki.
Beszállópontunk egy híd közelében volt, felfújtuk a hajókat, mindenki összerakta a 4 napi cuccát, Lucsinék addig terülj-terülj asztalkát varázsoltak nekünk a folyópartra sült csirkemellel, salátával, főtt krumplival és többféle itókával. Meghallgattuk a safety talk-ot, majd elindultunk.
Aznapra 2 óra evezés várt ránk, a folyó többi szakaszához képest könnyű, WW2, elvétve WW3-as rapidokkal. (A vadvizeket 1-6ig osztályozzák, a 6os az elméleti evezhetőség határa.) Nekünk a raftban nem sok dolgunk volt, Lucsin oarssal vezette a túrát (egy fém keretet erősítenek a raftra és a villákba 2 hatalmas evező kerül, mint amiket a ladikokhoz is használnak), gyakorlatilag oda tette a hajót ahova akarta. Nekünk csak a rapidok előtt kellett húzni 3-4 nél nem többet, hogy legyen egy kis sebesség, vagy, hogy azt gondoljuk meghatározó szerepünk van a raft irányításában.
Aznapi táborhelyünk egy hatalmas szikla mögött volt, kör alakú homokos placc náddal körbevéve. Középen hatalmas tuskó rákészítve a tűzrakó helyre, oldalt egy kis forrás csordogált. Mire mi átöltöztünk a srácok felállítottak 3 sátrat, és egy hatalmas ponyvát, ami alatt foglalt helyet a konyha, valamint tüzet raktak és vizet melegítettek a du. 5 órai teához. Hamarosan sikerült közelebbi ismeretséget kössünk legfőbb ellenségeinkkel a túra során, a muslinca nagyságú szúnyogokkal. Nem érzed mikor megcsípnek, csak kb. 1 órával később jön rád az eszméletlen viszketés, és aztán újra és újra rád tör. Napokon át szenvedsz a vakarózási kényszertől…
Gyuszival mi is „beültünk a konyhába” segíteni a vacsorakészítésben, közben a srácok tanítottak minket spanyolul. A „konyhanyelv” már nagyon megy;) Sorra megtanultuk az összes használt zöldség nevét, és a főzés egyéb kellékeinek elnevezését.
Teljesen besötétedett, megjelentek az első csillagok az ég azon részén amit láttunk a kanyonban. Minden túl jó volt…pont a fejlámpámért indultam, mezítláb,amikor a homokban sikerült belerúgjak egy kőbe, amivel determináltam lábujjkörmöm sorsát, fájdalmas búcsút kell vegyünk egymástól hamarosan…a raftingtúra további részét pedig egy lábamra húzott gumikesztyűben kellett töltsem…ki mással történne ilyen?:)
A vacsora nagyon finomra sikerült, a mindent bele levest valami lecsós csirkére emlékeztető étel követte rizzsel. Vacsora végeztével mindenki visszavonult sátrába, a meleg ellenére nem aludtunk szabad ég alatt, a környéken nem ritka a skorpió és a madárpók sem. Csípésük ugyan nem mérges, de nem szerettem volna másodmagamban ébredni hálózsákomban.
Reggel 7kor volt ébresztő, terített asztal várt miket, müzlivel, joghurttal, valami kásával, lekvárral, pannal (zsömle) és gyümölcsökkel. Kellő pusztítást végeztünk, majd lebontottuk a tábort. Lesétálva a folyópartra nagyon elcsodálkoztam, a víz ahelyett, hogy tisztult volna, még barnább lett. Valóságos csoki folyam, melyből hófehér gránit sziklák emelkedtek ki. Gyönyörű volt!
Lucsintól megtudtunk egy két dolgot a folyóról, miszerint Apurimac beszélő istent jelent (apu=isten, rimac=beszél), és Arequipa környékén ered. Itt Peruban annyira tisztelik a folyókat, hogy 2 összefolyásánál új nevet adnak a víznek. Nincsenek alárendelt szerepben, hogy összefolyás utána a nagyobb folyó nevét viseli a víz a továbbiakban. Az Apurimac az Amazonas eredete, de míg felveszi az Amazonas nevet, addig több folyó folyik bele és vált nevet országon belül. (Apurimacból Ene lesz, majd az Urubambával való összefolyástól Ucayali, a Maranon összefolyástól pedig Amazonasnak hívják.)
Indulás előtt Lucsó 3 cocalevelet vett elő és dobott a folyóba. Elmesélte, hogy ez a folyó iránt érzett tiszteletünk jelképe. Ajándék Pachamamának (a Föld istennek). Az sem véletlen, hogy 3 levél úszott a víz tetején. A 3 elemet jelképezi. Az első levél a múltat jelenti, a földalatti világot, állatvilágban a kígyót. A második levél a jelen, a föld feletti élet, az állat a puma. A harmadik levél pedig a jövőre utal, a levegőre és a kondorra. Mindhárom állatot mindig is mély tisztelet övezte! Nemcsak Pacha Mamának ajándékozhatsz cocaleveleket, hanem barátodnak is, mely, az iránta érzett szeretetedet, tiszteletedet jelenti.
Második napunkon komolyabb zúgók vártak ránk, WW3-4 es rapidok, hatalmas hullámok és 3 „átemelés” is, ahol már páran életüket vesztették, ezért azóta az utasok sétálnak a parton és a guidok üres hajókkal evezik a folyó ezen szakaszát. Ezek WW5-6 os zúgok melyek nagyon technikásak, ha valaki kiesik a hajóból, abból van a baj, a környék tele van szifonokkal. A WW4 es zúgók sem voltak veszélytelenek,amiket mi is eveztünk. Kajakosaink és a cargo boat folyamatosan biztosították a problémás helyeket. Itt is sok szifon, alávágás volt.
Dél- Amerikában szokás, hogy a nagyobb, érdekesebb rapidoknak nevet adnak, ez is a folyó iránti tiszteletre utal, valamint talán közelebb kerül az emberhez, így, hogy nevén tudja nevezni. Aznapi rapidjainknak ilyen nevei voltak: EL CUTHE, A lövés, EL PORTAJE, Az átemelés (melyet mindig is átemeltek), SPACE ODISSEY, A nagy utazás helye (amerre a szem ellát mindenhol hófehér sziklák emelkednek ki a vízből, mint megannyi kis földrész, melyeket sorra beutazunk) és a PURGATORIO, mely aznapi kedvenc rapidom volt! A kanyon teljesen beszűkült és csak egy másfél raftnyi hely volt, ahol nagyon ment a víz, hatalmas hullámok dobálták a hajót és akkora lukak voltak, hogyha oda kajakkal bekerül az ember akkor az idő végezetéig ott pörög…A meder jobb oldalán rengeteg szikla volt, ide felmászva tudtuk végignézni a cargo boat és 2 kajakosunk vonalát.
Ezután újabb átemelés következett, ugyanis 2 hatalmas szikla torlaszolta el a medret, melyek között csak egy kajakos fért el, a raftot meg élére állítva húzták át a 2 szikla között.
2 körül megálltunk ebédelni, egy tisztáson a folyó baloldalán, ahol egy kis árnyékot is találtunk a tikkasztó meleg elől menekülve, nem messze innen, egy kristálytiszta patak rohant a barna folyóba kicsit tisztítva azt. Ebédünk zöldséges tésztából, felvágottból, avocado krémből és egyéb zöldségekből állt megéheztünk a folyón. Kis csendes pihenő után újra vízre szálltunk de már nem volt sok aznapi szállásunkig. Volt még pár komolyabb rapid, egy helyen szörföztünk is egy nagyot, szinte teljesen víz alá süllyesztettük a nagy raftot, a walesi gyerek pedig, minden szikláról vízbe ugrált, az egyik helyen még Mário is ugrott egyet kajakostul…elég szerencsétlenül érkezett.
Aznapi szállásunk előtt egy kis forrásból még vizet vettünk majd hatalmas sziklafal tövében, ismét homokos parton vertünk tanyát. Esténk a megszokottak szerint folyt, segítettünk főzni, majd vacsora után mindenki nyugovóra tért, ránk fért a pihenés, nehéz nap várt ránk másnap.
Borult időre ébredtünk, és reggeli közben el is eredt az eső, úgyhogy cuccaink vizesen, homokosan kerültek a zsákokba. Aznapi szakaszunk is bővelkedett izgalmas rapidokban, WW3 as de főként WW4 es zúgók követték egymást. A kanyon kicsit kitárult, de pár helyen ismét összeszűkült. Nagy esésű, technikás szakaszok vártak ránk sok sziklával, ahol nem volt egyszerű szlalomozni a hatalmas hajóval. 2 helyen kellett a folyó mentén sétálni, de végig követhettük túravezetőinket, amint egyedül evezték meg a félelmetes zúgókat.
Hogy párat nevén is nevezzek, GOOL 2 szikla között esett a víz 1 m-t, (nem is olyan régen itt halt meg valaki, ugyanis a szikla alatt hatalmas szifon van), TRES MARIAS 3db hatalmas hullám, igazi hullámvasút, ZETA a név a haladási irányra utal, technikás rapid! COLA DE DRAGON, A sárkány farka, itt kérdezte Lucsin, hogy a vizesebb vagy a szárazabb utat választjuk…szerinted?
ZAMBESITO, nagy vízben sokakat a Zambézire emlékeztet. EL TRINCHE, Vasvillát jelent, 3 hatalmas henger van a végén szifonnal, Gyuszi szerint a legtechnikásabb és legszebb kajakos vonal volt .. SIN NOMBRE, Név nélkül, nagyon jó szörfhullám volt Emili úszott is egyet, de hamar kihalásztuk. LABIRINTO egyik kedvenc zúgóm, nagyon technikás szakasz, rengeteg sziklával, melyek kerülgetése miatt kapta nevét a rapid. DOLOR DE MUELAS WW5+-os rapid, fogfájást jelent, amit mi átsétáltunk, a képek magukért beszélnek. YOU FIRST! Találó név, mikor meglátja, senki nem megy szívesen előre, nekünk ez is séta volt.
Volt egy kis ebédszünet 2körül, míg a fiúk terítettek, mi Gyuszival skorpió lesen voltunk
, Gyuszi mindenképp akart látni skorpiót, így az összes létező kő alá belestünk, de sajnos eredménytelenül. Ebéd után két nagyon könnyű zúgó erejéig én is kajakba ültem, de mikor megláttam a soron következő rapidot, úgy menekültem vissza a raftba..nem mondanám éppen tanuló víznek..
Utolsó éjszakánkat végre kevésbé homokos parton töltöttük, így legalább a fogaim között nem a homok csikorgott reggel, a moszkítókkal viszont ismét ádáz harcot vívtunk és sikerült ismét véresre vakarjuk csípéseinket…
Az utolsó nap is tartogatott még számunkra meglepetést. A folyó már lényegesen tisztább volt, és az idő is melegre fordult. A folyón a hatalmas rapidokat sík vízi részek követték, a szembeszél ezeken a szakaszokon kicsit meg is nehezítette a haladást. Záróakkordként 2 hatalmas rapid várt ránk, BABALLUA, mely az egyetlen WW5 ös rapid amit utasokkal is eveznek jelen vízállásnál. Alex átült hozzánk segítségnek, majd miután a többiek elfoglalták helyüket, hogy szükség esetén menteni tudjanak nekiindultunk a kőrengeteggel kezdődő szakasznak. A szlalomozás nem volt egyszerű a hatalmas sziklák között, óriási erővel nyomott a víz, pár esetben igencsak kétséges volt a helyzetünk, és Nekünk is szerepünk volt már a hajó irányításában. A rapid hatalmas esésű hosszú zúgóval zárult, melyből sok helyen sziklák kandikáltak ki, félelmetes volt, az ember agyát telesen elöntötte az adrenalin. Majd még fel sem ocsúdtunk és jött a következő, a LA ULTIMO SONRISA, Az utolsó mosoly, mely egy valóságos vízcsúszda volt, 3 m magasságból.
A kiszálló hely előtt embereket láttunk a folyó jobb partján, mintha valamit mosnának a vízben. Közelebb menve teljesen ledöbbentem, ezek az emberek aranyat mostak! És ugyan nagyon kis mennyiségben, de találtak is, a szürke iszapban parányi csillogó aranyszemcsék úszkáltak, melyeket már kémiai eljárással tisztítanak tovább. Lucsó kérdezte is Gyuszitól, hogy evezett e már „arany folyón”?:) Rövid levezető szakasz után búcsút intettünk a folyónak, 3 óra utazás után ismét Cuscoban voltunk.
Túravezetőink sokszor sajnálkoztak az alacsony vízállás miatt a túra során, de ez a kis víz is „úgy nyomott mint az állat”, ez Nekünk hatalmas víz! Milyen lehet ez akkor mikor a helyiek mondják, hogy nagy víz van… elképzelni sem tudom. Nagyon komoly folyó!!
Hatalmas élmény volt ez a 4 nap mindkettőnknek, itt Dél Amerikában kicsit más a vadvízi evezés, pontosítva, mások a folyók mint Európában. Hatalmas esésűek, óriási vízhozammal.

(Mivel en is a raftban ultem, az altalunk is evezett rapidokrol sajnos nincs kep, de keszult rola video!Azt majd otthon!)

Indulas elott
Terulj terulj asztalkam!
Elso taborhelyunk
Wilderness First Aid elott Wilderness First Aid után

Kis csapatunk a csokifolyamban Safety kajakosunk, MarioSurfing

Csak nem hideg a viz Lucso?

Purgatorio vege, egerfogo

Purgatorio

La junta-az osszefolyas..tisztul a csoki:)

Keszul az ebed..Delutani szieszta

Rosszul sikerult ugras...Gyuszi zuhanyzik az ihato forrasvizben..

Az eget nezo sziklafej

Adaz ellensegeink muve...reszkessetek moszkitok!Skorpiolesen 1

Skorpiolesen 2 (Lucso)Dolor de muelas-fogfajas
Mindez a cargo boattal

You First!

Par nap Cuscoban

2008-11-22T15:36:00.000-08:00

Arequipaban mindössze 5 napot voltunk, ebből 1 napot aludtunk Carlosék Hosteljaban a többit vendéglátónk házában töltöttük. Reggelit, ebédet, vacsorát kaptunk és a bejárónőjük ugyanúgy kiszolgált minket is mint őket…ehhez mi nem igazán voltunk hozzá szokva, és kicsit kényelmetlenül kezdtük érezni magunkat…azért a vendégszeretetnek is van határa és nem akartunk visszaélni vele.
Carlossal hatalmas terveket szövögettünk, több, Cusco környéki folyó megevezéséről, hihetetlen expedíciók voltak kilátásban, melyek érintették volna a Machu Picchut is egy alternatív Inka úton, de sajnos Carlos nem tudott velünk tartani egyéb elfoglaltságai miatt, így péntek délelőtt csak mi ketten ültünk kocsiba. Carlos egyik barátjával, Santiagoval és még egy perui sráccal utaztunk Cuscoba, akiktől útközben sokat tanultunk spanyolul, volt rá időnk, hiszen több mint 7 órát zötykölődtünk az Altiplano északi részén 4-5000 m magasságban.
Utunk során rengeteg vadon élő vikunyát (lámánál kisebb, sokkal kecsesebb, kevésbé dús szőrzetű, őzre hasonlító négylábú, ennek a szőre a legdrágább itt Peruban), a sekély vizű tavakon rózsaszín flamingók százait láttuk. Ahogy észak felé haladtunk a sivatagot zöld mezők váltották fel, egyre több fát láttunk. Sajnos nem csak a táj változott, hanem az idő is. A levegő lehűlt, az ég beborult és az út utolsó harmadát már szakadó esőben tettük meg, hiába, itt az esős időszak. Egy pillanatig sem unatkoztunk, sofőreink átlag 2 óránként szippantottak párat pipájukból, amitől a hangulat rögtön megemelkedett J, perui heavyrock dübörgött, megszakítva olykor valami lírai spanyol nyenyerével, és még egy csoki torta is előkerült (eddigi életünk legfinomabb csoki tortája volt).
A 3326 m-en fekvő Cusco magával ragadó, gyönyörű hely és abszolút élhető lehetne, ha nem minden taxis dupla áron akarna elvinni A-ből B-be, ha nem akarnák átlag 3 percenként kipucolni a cipőinket (tény, Gyuszié tényleg nagyon mocskos voltJ), ha nem akarnának minden áron megmasszírozni „Senorita massage?” (ennyire rosszul nézek ki???), ha nem akarnának minden étterembe beinvitálni ebédre, vacsorára. Ha nem akarnának pénzért fotózkodni a népviseletbe öltözött mamik és gyerekek szerencsétlen Alpakát rángatva maguk után, aminek rózsaszín szalag lóg a füléből… magyarul, ha nem éreztetnék velünk minden lépésnél, hogy GRINGÓK vagyunk.
Cusco tökéletesen berendezkedett a turista áradatra, úton útfélen utazási irodák vannak, melyek az Inka Trailt, raftingtúrát és dzsungeltúrát kínálják horribilis árakon. De az irodákon kívül akadnak még éttermek, bárok, és butikok ahol alpaka sapkát, kendőt, takarót és egyéb ruhadarabokat lehet kapni. Az árak természetesen mindenhol dollárban vannak feltüntetve, „gringo” pénztárcához szabva. (nem veszünk :)
Első cuscoi szállásunk legnagyobb előnye, hogy közel volt a központhoz…ennyi. A 10 m2 es „szobácska” bútorozása kimerült két ágyban, egy éjjeli szekrényben és egy polcban. Gyuszi felkötötte kajakját a gerendázatra, hogy legyen helyünk egyáltalán megmoccanni. WC és zuhanyzó (melegvíz szolgáltatás elég rabszódikus volt.) a folyosó végén és mindez 30 sol/ éjszaka, 2100 Ft-ért ami helyi viszonylatban nem olcsó!
Semmi gond, 2 nap és irány az Apurimac!!! Luis, de legtöbbször csak Lucsó, Gyuszi másik perui barátja cuscoi, (vele is Chilében dolgoztak együtt és lettek barátok) e-mailben jelezte, hogy 17-én van egy 4 napos Apurimac expedíció, ahol ő lesz a guide és Vele tarthatunk. Nekem van hely a raftban, Gyuszi meg tud jönni kajakkal. Normál esetben ez úgy működik, hogy a kajakost elviszik evezni valahova és megnézi egy guide, hogy megfelelő-e a tudása a folyóra ahova mennek. Lucsónak köszönhetően erre nem volt szükség, garanciát vállalt Gyusziért. Anyagiak tekintetében is nagy kedvezményt kaptunk, a túra ára 500$ (ami magába foglalja 4 napig a napi 3x-i étkezést, teljes felszerelést, túravezetést és a 8 órás oda-vissza transzportot), mi megkaptunk önköltségi áron (50 $ /fő). Elsődlegesen Lucsó ezen ajánlata adta a lendületet, hogy meglépjünk Arequipaból a szívélyes, ámde terhes vendéglátás elől.

A maradék 2 napban kicsit körbenéztünk Cuscoban. Ellátogattunk az Inka múzeumba, hogy kicsit kulturálódjunk is, fantasztikus dolgokat műveltek már az időszámításunk előtti és utáni korszakokban is az inkák. Csak, hogy pár dolgot megemlítsek: nem tudtak számolni és írni, de mégis pontosan tudták, hogy mekkora a népesség, mennyi a termésük, mennyi étel van a raktárukban. Mindezt úgy, hogy hírnököket küldtek ki az Inka birodalomba, amely Quito-tól (Ecuador fővárosa) Santiagoig (Chile fővárosa) terjedt, különféle színű fonalakkal, és a hírnökök ezekre a fonalakra csomózással jegyezték a mennyiségeket. Kiváló úthálózattal rendelkeztek és az államapparátus is nagyon szervezett volt. Értettek a csillagászathoz és a képzőművészetük is nagyon fejlett volt. Ruháikat maguk szőtték a szivárvány minden színét használva, alpaka gyapjúból sodort fonalaikat növényi eredetű festékekkel színezték. Minden motívumnak jelentése van. A szövést gyerekkoruktól egész életükön át tanulták.
Építészetük a mai napig megcsodálható, hiszen Cusco ősi inka falakra épült. A belvárosban sok ház fala derék magasságig inka hagyaték, a hatalmas gránit tömbök mértani pontossággal illeszkednek mindenféle kötőanyag felhasználása nélkül. Cuscoban a leghíresebb kő 12 oldalán illeszkedik a többivel.
A múzeumban mumifikált testek is megtekinthetőek, kiválóan értettek a tartósításhoz, hasonlóan az egyiptomiakhoz ők is természete anyagokat használtak. Istenüknek, Pacha Mamának áldoztak szüzeket és ezeket mumifikáltak.
A múzeumban szinte minden spanyolul volt kiírva, ennyit tudtunk kihámozni belőle, de lehet idegenvezetőt is kérni, akár angolul beszélőt is (olyan akcentusa volt a srácnak, hogy a spanyolból többet értettünkJ)

Gasztronómiai tapasztalatunk is alakul! Az ételnevekkel még hadilábon állunk, így mindig meglepetés, hogy mit is kapunk. Itt az emberek húsevők, szinte minden főételükben szerepel valamilyen hús, főleg marha vagy csirke. Nagyon sok zöldséget esznek, főként párolva, vagy levesben. A levesükbe répát, zellert, borsót, krumplit, rizst, tököt, kukoricát tesznek és ezt összefőzik. Köretként nagyrészt rizst vagy krumplit fogyasztanak. Szinte mindenhez esznek majonézt és picantét amiből kétféle erősség van.
Sok teát fogyasztanak, teafűként coca leveleket, kamillát, Luisa füvet (íze, illata citromfűre hasonlít, külseje a nádra emlékeztet) használnak. A kávéjuk pocsék Gyuszi szerint. Helyi különlegesség, ami a kedvencünk lett, a chicha morada, melyet úgy készítenek, hogy piros kukorica szemeket főznek vízben, majd cukrot és lime-ot raknak bele, és hidegen fogyasztják. Amit még megemlítenék, a tutti-frutti ízű borzadály, az Inka ColaJ

Eddig kétszer találkoztunk hazaiakkal, egy nyugdíjas csoporttal és egy fiatal párocskával. Az itteniek általában nem tudják hol van Magyarország, de találkoztunk olyanokkal is akik nagy magyarok neveit emlegették, mint Petőfi Sándor, Puskás Öcsi és egy Lukács nevű filozófus akit szégyen szemre mi nem ismerünk..
Hamarosan Apurimac expedícióról olvashattok és láthattok képeket, és nov. 24-én indulunk a Machu Picchura egy kevésbé látogatott, 4-5 napos inka úton a Salkantay trekken.

Utazas elott (sarga poloban Santiago)

Az Altiplano eszaki resze hatterben El Misti vulkan (5822 m)
"Vigyazz Alpaka!" Egy Kamionetta mi mindenre jo... :)

Flamingok

Helytakarekos pakolas eslo cuscoi szallasunkon

Cusco fotere, a Plaza de Armas

Az inka falakra epult varos, vajon hogy csinaltak??

Hangulatkepek Limabol

2008-11-22T15:26:00.000-08:00

Peruban is keszulnek a Karacsonyra, es meg disziteni sem kell:)
Colectivoval valo kozlekedes oromei...

Sok szeretettel a Szent Rokus Patika dolgozoinak!

Kiscsavo siman hazavagta volna a velur cipomet egy kis cipopasztaval, ha hagyom...

Evezes a Rio Chillin

2008-11-16T18:00:00.000-08:00

Gyuszi volt evezni 2x a Rio Chillin, par gondolat errol:

"Az Arequipán keresztülfolyó Rio Chilli a Chachani és a Misti vulkánok között ered és egy kanyonban folyik végig, a város környékén teraszos művelésű mezőgazdasági terület övezi. A beszállóhely a szálláshelyünktől mindössze 20 percnyire volt. A vízszintet egy gáttal szabályozzák, így a folyó a száraz időszakban is folyamatosan evezhető.
Helyenként fehér gránitfalak határolják a folyót. Nagyon jó volt egy kicsit újra vízen lenni, kipróbálni a hajót, amit sikerült beszerezni (Dagger Nomad 8.1). A folyó nagyon élvezetes (WW II-III), két nehezebb zúgóval (WW IV). A helyi rafting cégek ide hozzák az utasokat (25- 100 $-ig ajánlották a 25 $-os evezést utazási irodákban!).
Kb. 6km-t eveztünk, ami játszadozva másfél órát vett igénybe. Igyekeztem ügyelni arra, hogy a lehető legkevesebb vizet nyeljem be, mivel helyenként fehér hab ringatózott a limányokban, ami nem volt túl gusztusos, bár annyira vészes sem.
A hajó tökéletes, bár dél-amerikai sajátosság szerint telement vízzel, noha törött nem volt. Csak a csavarokra lehetett mondani: Esta es no functiona! Azóta már talán sikerült ’fixálni’, hamarosan kiderül.
Közvetlenül az első evezésünk után Carlos bemutatott egy helyi rafting cég tulajdonosának, aki kapásból munkát ajánlott másnapra, mivel a szezon vége miatt nem volt elég túravezető a városban."

Akklimatizacio a Colca kanyonban

2008-11-16T16:41:00.000-08:00

Házigazdánk, Carlos épp a Colca kanyonba ment evezni egy 4 napos expedíció keretein belül, ezért úgy gondoltuk, mi sem időzünk sokat a városban, hanem felkerekedünk.
Útikönyvünkben a szalagcím így hangzik „Arequipa & Canon Country”, ez olyan mintha egy Európáról szóló útikönyvben ez lenne: Budapest és Közép-Európa vadvizei, ugyanis Arequipatól5 és fél órára van a Colca kanyon és mindössze 10 óra buszozásra a Cotahuasi kanyon, melyeket a világ legmélyebb kanyonjainak mondanak. A 100km hosszú Colca Kanyon mélysége 1000-3000 m-ig terjed. Éveken keresztül viták voltak arról, hogy a Colca kanyon 3191 m-es maximális mélyégével vajon a világ legmélyebb kanyonja e, de most már bizonyos, hogy a „szomszédságában” lévő Cotahuasi kanyon 150 m-rel megelőzte.
Úgy határoztunk, hogy ellátogatunk a Colca kanyonba, és végigjárjuk a 3-4 napos trekking túrát amiről Carlos barátnőjtől kaptunk egy rajzolt térképet, melyen az egyik útvonal be volt nyilazva „This is the best way” megjegyzéssel. Innentől egyértelmű volt számunkra merre is érdemes indulnunkJ
Felkerestünk pár utazási irodát is puszta kíváncsiságból, mennyibe kerül náluk egy ilyen túra. Utunk végén összesítve kiadásainkat kiderült, hogy 2x-es áron kínálják azt, úgy, hogy a könnyebb és kevésbé látványos útvonalon viszik az utasokat.
Másnap reggel buszra szálltunk, buszunk már koránt sem volt olyan csilli-villi, mint amivel Limából jöttünk, és 3 és fél órát zötyögtünk Chivayig, mely a kanyon legsűrűbben látogatott és legnagyobb városkája.
Az út egy darabig le volt betonozva, majd az asztfaltból egyre nagyobb részek hiányoztak, hatalmas kátyukon zötykölődtünk, a végén már semmi jele nem volt a néhai burkolatnak, csak kő és por. Vesekövünk biztos nem leszJ.
Buszunk egy kb. 5000m magas fennsíkra kapaszkodott fel, ahol a gyér füvű legelőkön Alpakák éltek szabadon.(hasonlít a Lámára csak kisebb termetű és dúsabb a szőrzete) Fantasztikus érzés volt, hogy itt ilyen közel van a természet, mindössze 1-2 órát buszozol és az állatok vadon élnek!
Chivay, 3630 m- es magasságával akár még akklimatizációs problémát is okozhat, de a hosszú buszút után ezzel a legkevésbé sem foglalkoztunk. Végigjártuk az egész falut, hogy megtaláljuk ár-érték arányban a legjobb szállást…a méregdrága csillogó szobától a nádfedeles viskóig minden volt, a végén egy közép árkategória mellett döntöttünk kellemes küllemmel.( kb. 2100 ft egy 2 ágyas szoba 2 főre)
A környéken sok a természetes hőforrás, a vulkáni tevékenységnek köszönhetően, melyeket a helyiek ki is használták, Fürdőket építettek a falvak közelbe. Amint lepakoltunk mi is egy ilyen Therma-ba látogattunk, nincs is jobb, mint egy kimerítő utazás után kinyújtóztatni elgémberedett végtagjaidat a forró vízben, miközben 6000-res vulkánok csúcsaiban gyönyörködsz.
Szállásunkra visszaérve pillanatok alatt rájöttünk, hogy a lehető legrosszabbul döntöttünk, ugyanis Hostelunkkal szemben volt Chivay egyetlen diszkója, melyet a házi néni teljes véletlenségből elfelejtett közölni. Péntek lévén, hatalmas party volt kibontakozóban…Olyan érzésünk volt mintha ágyunkat egy diszkó kellős közepére tették volna be…az akusztika pazar voltJ
Valószínű a magasság miatt már a Thermában elkezdett fájni a fejem, szállásunkon uralkodó állapotok nem segítettek helyzetemen, sőt…hajnali 2 ig tartott a mulatság.
Reggel 7 kor kissé kótyagosan ismét buszra szálltunk, hogy 2 és fél óra utazás után elérjük Cabanacondét trekking túránk kiinduló pontját. Az útviszonyok nem javultak, de az út felért egy szociológiai tanulmánnyal. A busz szinte minden fűszálnál megállt és helyiek szálltak föl-le. Nagy részük a földekre ment dolgozni. Félelmetes, hogy ezt a köves szinte sivatagos földet, hogy tudják művelhetővé tenni a legegyszerűbb szerszámokkal és puszta emberi erővel…hatalmas munka lehet..
A nők színes kalapot viseltek madár és virágmintákkal a fehér alapon, hátukra pedig hatalmas batyuk voltak felkötve nagyon színes perui kendőkbe csavarva. A kisgyerekeket is ilyen batyukban hordozták.
Egy 6éves forma kislány ki is szemelte magának Gyuszit, hatalmas fekete szemeivel úgy nézett rá…félő volt hogy lecsapja a kezemrőlJ
Cabanaconde valamivel alacsonyabban 3290 m en fekszik, fele akkora falu mint Chivay. A főtéren 3 szamár lődörgött gazdátlanul, de ez itt teljesen normális.
Vettünk még egy kis gyümölcsöt meg vizet, kértünk némi útbaigazítást majd elindultunk a kanyon felé.
Utunk elején több helyen is elbizonytalanodtunk, az ösvények minden felé mentek, térképünk pedig szintvonalak terén nem volt túl informatívJ A kanyon peremét elérve fantasztikus kilátásunk nyílt a V alakú völgyre és a mintegy 1000m mélységben csordogáló Colca folyóra. A száraz időszak végére alig maradt a zöldes vízből…
Ösvényünk egy darabig a platón haladt a kukorica és kaktuszföldek között, majd egy, a kanyonra merőleges völgybe ereszkedett be. Egy darabig szintben haladtunk a hegyoldalba vájt úton, majd elérve a kanyont meredeken kacskaringózni kezdett lefelé.
3 óra alatt értük el a hidat, és innen már látszott aznapi úti célunk a folyó túlpartján a domboldalban. A sivatagi forróság és az 1000 szint lefelé menet sokat kivett belőlünk, a folyóparton gondoltuk megpihenünk. A hídtól nem messze gejzírmezőt jelzett rajzolt térképünk, és láttuk is a gőzfelhőt, oda telepedtünk le. A folyó valósággal forrt, olyan forró volt, hogy nemhogy fürdeni nem tudtunk benne, de még a kezünket sem tudtuk megmosni benne. Teafőzésre ellenben kiválóan megfeleltJ
Mintha egy gőzfürdőben csücsültünk volna, leszámítva az olykor feltámadó szelet mely hűvös levegőt hozott a gőz helyébe.
Nagyon jól esett mindkettőnknek, de tovább kellett indulni, még egy óra séta hátra volt Llahuar-ig és nyugatról felhők kezdtek gyülekezni.
Jobbról egy gyönyörű folyó sietett a Colca-ba , átkelve a hídon megérkeztünk Llahuarba, mely mint kiderült nem is egy falu, hanem kifejezetten túristáknak épült bungaló negyed, természetes hőforrással. Kör alakú nádfedeles kunyhóba költöztünk be, melynek bútorzata mindössze egy ágy volt(kőemelvényen matrac) és egy nádból készült polc. Az aljzat kavicsokból volt kirakva. A vacsorát 7re ígérte a kb. 17 éves srác akire az egész hely rá volt bízva, addig volt időnk lemenni a partra és a folyó mellett lévő meleg vizes medencékben kicsit lazítani.
Rajtunk kívül még 4 en voltak a „faluban”, ők vezetővel érkeztek és másnap hajnalban már indultak is tovább. Mi nem siettünk sehova, kipihentük az előző éjszakát, szépen nyugodtan megreggeliztünk majd összeszedelőzködtünk és tovább indultunk Malata felé, hogy ott visszaereszkedve a folyóvölgybe Sangalleban töltsük az éjszakát. A térképen látható vízeséshez sajnos nem tudtunk elmenni, mert az még egy napot vett volna igénybe, és ételünk sem volt elég.
Gyuszin és rajtam is hasmenés hatalmasodott el, és ez eléggé legyengített minket, ezért is indultunk Sangalle felé,ahonnan fél nap alatt vissza lehet jutni Cabanacondeba, kiindulási helyünkre.
Sikerült a legnagyobb melegben induljunk és az út egyre csak emelkedett. Paccla nevű kis településhez jutottunk, ahol sikerült egy kis vizet venni, de már rosszul voltunk az ízétől. Ettünk egy levest is, melyben aztán minden volt (répa, rizs, tészta, krumpli..) elég rosszul nézhettünk ki, mert ezt a helyi bácsika grátiszként ajánlotta fel. Hihetetlen, hogy tudnak ilyen helyen élni ezek az emberek…1 napi járás a legközelebbi falu ahonnan vizet tud hozni, a sziklákon, homokon és a kaktuszokon kívül itt nincs semmi…de az idegöszeroppanást még hírből sem ismeriJ
Ösvényünk egyre csak fölfelé kígyózott, olyan forróság volt, hogy mikor megálltunk lábunkat égette a meleg a bakancsban. Minden domb mögül újabb bukkant szemünk elé, majdnem olyan magasságig kellett felkapaszkodjunk mintha ki akarnánk menni a kanyonból, az utolsó dombra úgy vonszoltuk föl magunkat.
Pazar kilátás tárult elénk, egészen hosszan beláttunk a kanyonba mindkét irányba, és még egy kondort is észrevettünk, ahogy hatalmas szárnyaival mozdulatlanul vitorlázik a felfelé szálló légáramlatokban. A helyiek nagyon tisztelik a keselyűt, főtereik központjába kondort ábrázoló szobrot emeltek több helyen is.
Az út innen már szintben ment, átszelve a domboldalt, majd egy platot elérve meredeken kezdett lefelé kígyóni. Gyuszira brutális fejfájás jött rá, kiszáradás gyanúsak voltunk minketten…a kegyetlen meleg ellenére egy csepp verejtékünk nem volt, és még emellé Nekem olyan izomlázam volt, hogy kész kabaré volt ahogy lefelé araszoltam.
Befelhősödött, kaptunk egy kis esőt is, május óta nem esett itt egy csepp sem. Este 6 ra végre elértük Sangallet, ami a folyómedertől valamivel magasabban egy igazi oázis volt pálmafákkal, virágokkal és nád kunyhókkal. A medencékben sajnos itt már hideg víz volt, úgyhogy a fürdőzés kimaradt. A vacsora elég sokat dobott állapotunkon bár Gyuszit egész este rázta a hideg. Itt sem voltak sokan, rajtunk kívül még 6an ültek az asztalnál. Két görög leányzó akik dél-amerikai körúton vannak, majd Buenosairesben akarnak salsa tanárként dolgozni, és 2 párocska akik meg világkörüli úton vannak…ez amolyan divat itt…10 emberből 6 biztos hogy világkörüli úton vanJ
Másnapra mind2en kicsit felszívtuk magunkat, reggel 7kor sikerült elinduljunk Cabanacondéba, a nap még nem sütött be a völgybe, ösvényünk árnyékban haladt. Kisebb pihenőket tartva rendületlenül meneteltünk fölfelé, 1000 m szintet kellett felmásszunk. Útitársunkká vált egy koreai srác, aki szintén világkörüli úton volt…20 éves kora óta járja a világot, eddig 24 országot járt be. 4 óra alatt sikerült eljussunk Cabanacondéba, pont elértük volna a fél12 es buszt, ha nem maradt volna ki a járat dél-amerikai szokás szerint, így csak 2kor tudtuk magunk mögött hagyni a világ legmélyebb kanyonját. Az 5 óra buszozás már meg sem kottyant, nemcsak a magassághoz, hanem a helyi dolgokhoz is kezdünk akklimatizálódni.
Túránk során több tanulságot is levontunk:

1. Ha szállást keresünk érdeklődünk a helyi diszkó holléte iránt is
2. Helyiek által rajzolt térkép mellé érdemes egy topográfiai térképet is beszerezni
3. Nem a nagy hőségben kell túrázni
4. Legalább fejfájás és hasmenés ellen vigyünk gyóyszert

A következő napokat Arequipaban töltjük regenerálódási célzattal, de hamarosan irány az Apurimac, az Amazonas forrásvidéke és Cusco.

Arequipa es kornyeke

Rajzolt terkepunk a Colca kanyonrol javitott valtozat

Utitarsaink a buszon

Utban a 1/2 napi jarasra levo legkozelebbi faluba, a vallan taskaradio, perui nyenyeret hallgat:)

Gejzirmezon... (Gyuszit meggyanusitottam, hogy odapukizott)

Teafozes..az inkak is biztos igy csinaltak:)

Termalfurdo a Colca folyo partjan

Llahuar

Raftingolo kacsak (majdnem minden limanyba kiallnak:)

Vendeglatoink Pacclaban

Vegre az utolso domb tetejen (innen lattuk a kondort)

Oazis

...es vegre ismet fent..

Megérkeztünk!!!:)

2008-11-11T12:53:00.000-08:00

Cirka 17 óra repülés, és a caracasi (Venezuela) reptéren átbivakolt éjszaka után szerencsésen megérkeztünk Limába csomagostul (!). (avagy szitáló eső Frankfurtban, erős szél Caracasban, szikrázó napsütés Limában de a hajam még mindig ép!:)
Beköltöztünk előzőleg lefoglalt első perui szállásunkra, már csak egy zuhanyra és egy nagy alvásra vágytunk...a szomszédban épp valami épület felújítás volt és fúrtak-faragtak, a zuhanyzóban meg néha elapadt a víz, valami nyomásprobléma lehet a tulaj szerint, "kicsit várni kell":) amúgy minden rendben volt..
Az időeltolódás -6 óra, így mikor mi este 6kor megérkeztünk akkor itt még csak dél volt, szinte újra kezdődött nap..

Lima hatalmas város, 8, 2 millióan lakják, kegyetlen nagy szmog van, az autók 0-24 óriág mennek, index helyett a dudát használják, így egymás hangát alig lehet hallani. Szinte csak taxik és "colectivo" nak nevezett kis buszok közlekednek( melyek otthon tuti nem kapnának zöld kártyát), de abból hihetetlen sok.Minden ilyen buszon van egy ember a soförön kívül aki lóg az ablakban és kántálva kiabálja hova megy a busz. Bárhol leintheted és bármeddig utazhatsz.
Első nap lelátogattunk az óceánpartra, hatalas hullámok görgették az öklömnyi köveket. Sokan szörföztek, főként a helyi fiatalság. Nekünk is kedvünk lett volna kipróbálni a hullámlovaglást, de olyan fáradtak voltunk, hogy alig bírtuk visszavonszolni magunkat a szállásra, délután 6 kor (helyi idő szerint) már aludtunk:)
Másnap gondoltuk bemegyünk a város központba, hátha kicsit megváltozik a Limáról alkotott véleményünk pozitív irányba...Leintettünk egy colectivot ami a központba ment és elvegyültünk a helyiek közt (már amennyire lehetett:). Peruban minden város-falu központja egy tér,amit mindenhol Plaza de Armasnak hívnak. Ez még a legutolsó porfészekben is szép és gondozott.
Nagyot sétáltunk a főtéren, megnéztük az örségváltást, aztán egyszer csak összenéztünk és ugyanarra jutottunk, "Húzzunk innen!"elég a forgalomból, a hangzavarból, a szmogból ...
Bementünk a "helyi volán társasághoz" és vettünk 2 jegyet az Arequipaba menő éjszakai buszra.
kb. 900km 14 óra alatt mindössze 104 sol-ért (7000ft)..baráti
Az itteni távolsági buszokat kényelemben és ellátásban leginkább a repülőkhöz tudnám hasonítani, ha nem jobb még annál is. A csomagokat lemérik, ők pakolják, a busz lenti részén az ülések ágynak átalakíthatóak (ez a legdrágább), az emeleten meg dönthetőek(jobban mint az otthoniak ) és a lábadnak is le tudsz hajtani egy támlát (semicama-nak hívják), kispárnát és takarót kapsz, valamint ételt, innivalót, frissítőkedőt szolgálnak fel.
Életem első olyan átbuszozott éjszakája, amit át is aludtam!!!
Útunk majdnem végig a tengerparton ment a Panamerikai országúton, mely Alaszkától egészen Patagóniáig, Puerto Natalesig tart. Néhol több sávos országút, néhol földút. Jobbra a tenger, balra meg a kietlen kősivatag, néhol embernyi kaktuszokkal, néhol meg csak a homok. Leszámítva, hogy éjjel bentragadtam a busz wc-jében és már többen dolgoztak a kiszabadításomon (ki mással történne ilyen??:)nem én voltam a looser!), és hogy a cél előtt nem sokkal defektet kapott a busz így 1 órát álltunk a sivatag kellős közepén, semmi különleges nem történt..

Areqiupa Peru második legnagyobb városa, a mindössze 760 000 -nyi lakosával, de klasszisokkal barátságosabb Limánál. Élhető! 2350 m magasan fekszik, mintha a Júliai Alpokba látogatnál és megmáznád egyik hegyét..
Macskaköves utcák, gyönyörű főtér, az épületek mind ugyanabból a fehér kőből épültek amit a közelben bányásznak, ezért is hívják Arequipat "a Fehér városnak". Három 5000 m fölötti vulkánra lehet rálátni, melyek csúcsa havas. Ha már itt vagyunk, nehogy már ne másszuk meg az egyiket legalább!:)
Gyuszi tavaly chilei munkája folyamán barátkozott össze Carlossal egy perui kajakossal, hozzá érkeztünk Arequipaba. Meghívott minket, hogy lakjunk a Hosteljában, és töltsünk együtt pár napot. e
Előreláthatólag Gyuszival megeveznek pár folyót, és ad pár tippet hova érdemes ellátogassunk, majd együtt indulunk Chilébe.
Még nem érzem, hogy Peruban vagyok..kell egy kis idő, hogy aklimatizálódjak minden téren...
:)

"Méghogy nem fér fel egy 2 és fél m -es kajak a repülőre, mert 2 m-es fakkok vannak????"

Bivakolás Caracasban

Prologus

2008-09-21T02:03:00.000-07:00

...belekezdek első Blogomba!!!:)
Az apropója?
háát..
Két hete megvettem életem eddigi legdrágább repjegyét és nov.3-án elutazom Dél-Amerikába 7 hónapra barátommal Gyuszival, hogy együtt fedezhessük fel Peru és Chile rejtett és kevésbé rejtett szépségeit.
Egészen egyszerűen felülkerekedett rajtam az utazási szenvedélyem...és én hagytam:)
Úgyhogy HURRRÁ UTAZUNK!:)

Reményeim szerint itt nyomon lehet majd követni, hogy merre járunk, miket látunk, hogy élünk, de előre biztosíthatok mindenkit, aggodalomra semmi ok, hisz "rossz pénz nem vész el";)
(max átalakul:)

Terveinkről röviden:

Karácsonyig Peruban maradunk Cuzco és Arequipa környékét szeretnénk bejárni, majd átkelve az Atacama-sivatagon Chile felé vesszük az irányt.
Puconban maradunk jan.-febr.-marc. elején és dolgozunk.Gyuszi safety kajakosként egy raftingtúrákat szervező cégnél, én meg valószínű fotósként ugyanitt.
Majd ha vége a szezonnak bejárjuk a környéket, ellátogatunk Futaleufura evezni egyet(kettőt), majd délnek vesszük az irányt Patagoniába, Tűzföldre megyünk.
Aztán ha már nagyon hideg lesz visszaballagunk Peruba ahol kezdődik a nyár. Ha még marad időnk (és pénzünk) körbenézünk Boliviában is!
Hát ez a nagy terv!
De a változtatás jogát fenntartjuk;)